Makó színes

Szentpéteri Csillával látták a zenét a Bartók diákjai

3 év telt el azóta, hogy az akkori 3. és 4.z osztály találkozott Szentpéteri Csillával, hogy a zongoraművész zenéire lássák a zenét. Közösen a Zenebolygóra is eljutottak már. A most felső osztályosok átadták a jelenlegi első osztályosoknak, hogy ők is láthassák a láthatatlant, vagyis a Láttad-e már a zenét? projektet.

Gajáta Fanni – Makó

Mint ahogy többször is beszámoltunk róla, a makói származású Szentpéteri Csilla visszatért egykori iskolájába, hogy a diákokkal egy egyedülálló projektet valósítsanak meg. Ennek már több éve volt, s azok a gyerek, akikkel elkezdődött ez a képzőművészeti utazás, már az 5. osztályba léptek. Most egy újabb osztállyal dolgozik együtt a zongoraművész.

– Utoljára egy pár héttel ezelőtt voltam itt, akkor ismerkedtem meg a kis elsősökkel. Picit féltem, hogy elfelejtenek, de Nadobán Zsuzsanna tanítónő gondoskodik arról, hogy engem itt ne lehessen elfelejteni – árulta el Szentpéteri Csilla.

Amikor a zongoraművész belép volt iskolájába, remek fogadtatásban részesül: a kislányok és kisfiúk egyaránt megölelik és szinte nem is engedik el. Ahogy a zenész mondta: olyan, mintha Kristóf fia mellett még lenne egy osztálynyi gyermeke.

Az 5. z-s Baranyi Réka szerint nagyon jó volt az a 3 év, amelyet Csilla nénivel tölthettek. Bár Réka néptáncol, rajzolni is szeret.

– Nagyon örülök, hogy egy hírességgel dolgoztam együtt – tette hozzá Réka. – Én már láttam a zenét. Könnyű elképzelni, hogy mit rajzoljunk a zenére, mert átjár a fejünkben a dal és ez egy jó érzés.

Az elsősök is már alkottak a zongora hangjára. Hajdú Botond a rajzot választotta elsőben. Elmondta, jó együtt dolgozni a makói hírességgel.

– Főleg sárkányokat és pingvineket rajzolok, mivel ezek a kedvenceim – árulta el Botond. – A Sirályra és Meteorra is rajzoltunk. Ilyenkor elmondják, hogy mire rajzolunk. De amikor a Sirályra rajzoltunk, teljesen mást alkottam. Arra tengerpartot és sárkányt képzeltem el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.