Hírek Makó

Májusban indul a járdafelújítás Makón

Százmillió forintot fordít erre idén a város, szeptember végéig be is fejezik. Csak helyi vállalkozásoktól kért ajánlatot az önkormányzat a kivitelezésre.

Nagy Szabolcs – Makó

Ez elmúlt hetekben minden makói önkormányzati képviselőnek le kellett adnia azt az utcalistát, amelyben szerinte indokolt a járdák felújítása. Ezeket a műszaki csoport ellenőrizte, ennek alapján megkezdődhetnek tavasz végén a munkálatok.

– Rendszeresen kapunk lakossági jelzéseket arról, hogy a városban nagyon rossz a járdák állapota, ezért különítettünk el erre forrást. Fontos, hogy egységesen lesz minden körzetben elosztva a felújításra szánt összeg, nem úgy, mint korábban, amikor az döntött, hogy a polgármester pártjához tartozott a képviselője, vagy nem – tudtuk meg Czirbus Gábor alpolgármestertől.

A százmillió forintból minden körzetre 12, 5 millió forint jut, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenhol méterre pontosan ugyanannyi járda újul meg, ez ugyanis attól is függ, milyen típusú, és milyen széles lesz az adott utcán a gyalogút, mondta el a műszaki csoport vezetője.

– Háromfajta járdatípus kerül megépítésre, 90 százalékban térköves lesz lefektetve, valamint beton, és járdalapból kialakított gyalogút is lesz. Figyelembe vettük azt is, hogy amennyiben egy utcában egy típus már van, akkor a most lefektetett is ugyanolyan legyen. A bejárók pedig megerősített burkolattal épülnek meg – tájékoztatott Siket Tibor. A műszaki csoport vezetőjétől azt is megtudtuk, hat makói vállalkozástól kértek árajánlatot, és csak első osztályú anyagok beépítését fogják engedélyezni. Egész nyáron folyik majd a kivitelezés, így szeptember bégére mindenhol el kell készüljön az új járda szakasz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.