Egyéb Hírek Makó

MAFIÁ-t alkottak a makói fiatalok

Májusban vagy Sebestyén Balázs, vagy Zacher Gábor tart előadást – közkívánatra – a makói fiataloknak, a MAFIA programja részeként.

MH-Makó

Először februárban hívta beszélgetésre a makói fiatalokat Farkas Éva Erzsébet polgármester a „Makó számít Rád!” ösztöndíj programról, valamint az ifjúsági koncepcióról. Akkor abban állapodtak meg: várja ötleteiket, melyet egy márciusi találkozón beszélhetnek meg. Ez utóbbira is a József Attila Gimnázium, a JUGYU, a Návay, valamint a Galamb utolsó előtti évfolyamos diákjait és a diák önkormányzatok képviselőit hívták meg.

A fórumon kiértékelték a facebook-on érkezett, a tavaszra szervezett ifjúsági akadémia programjaival kapcsolatos, javaslatokat. A középiskolások MAFIÁ-nak, vagyis a Makói Fiatalok Akadémiájának nevezték el a május második péntekjére tervezett rendezvényt. A korábbi közvélemény kutatásokból kiderül két különböző stílus: Sebestyén Balázs, illetve Zacher Gábor előadására kíváncsiak a legtöbben, így egyikük lesz a vendége az első MAFIÁ-nak május 12-én. Az előadást programok követik, valamint a fiatalok által választott együttesek, elsősorban fiatal makói zenészek és DJ-k szórakoztatják majd őket.

A JUGYU diákjai a drogprevenciós sátrat, a JAG-osok a fellépő zenekarokat szerveznek, a Galambos tanulók lesznek felelősek a helyszínért és azok berendezéséért. A KERI-sek pedig DJ-ét javasolnak, valamint a MAFIA logóját is megtervezik.

A fiatalokat és ötleteiket Kiss Ádám ifjúsági referens koordinálja. Azt is megbeszélték, hogy egy hónap múlva újra találkoznak és folytatják a most elindított programok megszervezését. A programok további pontosítása érdekében továbbra is várják az ötleteket a közösségi oldalon a makói fiatalok csoportban.

A találkozón Farkas Éva Erzsébet ismertette a város ifjúsági koncepciójának részleteit a diákokkal.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.