Makó

Konzultáció indult a Hagymatikum bővítéséről

Már elérhető Makó város honlapján a Hagymatikum Gyógyfürdő bővítéséről szóló kérdőív. Ezzel szeretné felmérni az önkormányzat és a fürdő igazgatósága, hogy mit szeretnének a fürdőzők.

Gajáta Fanni – Makó

Nem sokára a postaládákba is bedobják a Hagymatikum Gyógyfürdő bővítéséről szóló kérdőívet, amelyben fel szeretnék mérni, milyen igényeik vannak a makói fürdőbe járóknak. Mint Farkas Éva Erzsébet polgármester elmondta, a komplexummal kapcsolatos beruházás arra a fázisra érkezett, ahol ezeket a kéréseket bele tudják építeni a projektbe.

– Magyarország kormánya kiemelten kezeli a Makovecz-örökség gondozását és ápolását. Nagy öröm számunkra, hogy Makó kiemelt figyelmet kap ennek tekintetében, ugyanis városunkban egyedülállóan 12 Makovecz-építmény található, amely nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Európában sem lelhető fel. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy turisztikai szempontból, a város jövőjének tekintetében újabb beruházás valósuljon meg – fogalmazott a polgármester.

Elmondta, öt évvel ezelőtt kimaradt elemeket szeretnék megújítani abból a pénzből, amely Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője segítségével érkezik a városba. Emellett a makóiak és turisták igényeit is szeretnék figyelembe venni, ezért is indul el a konzultáció.

Hallgassa meg a polgármestert, mivel bővítik a fürdőt:

Weszelyné Véghseő Henriett Mária képviselő, aki közreműködik a konzultációban elmondta, gyermekei sokat járnak a fürdőbe, így látja azokat a hiányosságokat, amelyeket a bővítés során orvosolni lehet. Fontosnak tartja, hogy az itt élőket is meghallgassák, hogy ők mit szeretnének.

Nagy Jenő, a Makói Hagymatikum Gyógyfürdő Zrt. igazgatóságának tagja rendszeres vendége a Hagymatikumnak. Így a törzsvendégek véleményét, tanácsait megismeri, meghallgatja. – Nagy szívfájdalmuk volt az állandó látogatóknak az 50 méteres úszómedence megszüntetése, ez a kültéri 33-as medence és a tanuszoda nem elégíti ki és nem tudja fogadni a középiskolások, általános iskolák és óvodák úszásoktatását, illetve a sportolni vágyókat. Az egy medence vagy a víz hőmérséklete okozott problémákat. Ha megépül a fedett 33-as medence, megoldhatja sokak panaszát – mondta az igazgatósági tag. Emellett kiemelte a kültéri termálmedence és az ételbár megépülésének jelentőségét is.  – A fürdő végén található bódék helyett egy sokkal esztétikusabb hely fogadja a vendégeket majd -tette hozzá.

Gergely Gábor, a Hagymatikum Gyógyfürdő Zrt. igazgatóságának elnöke elmondta, az új éttermi részhez nem kell majd jegyet venni, így bárki befáradhat oda az utcáról is, egy ebédre, vacsorára. – Visszajelzést szeretnének kapni mindenképpen azokra az aktuális kérdésekre, amelyek megjelennek. A javaslatokat figyelembe véve egy olyan fürdő megalkotásán dolgozunk, amely a vendégeink igényeit és a gazdaságos üzemeltetését is eredményezi – mondta az igazgató.

A kérdőívet április 16-ig lehet kitölteni online és papíron is. Utóbbiakat a város számos pontján – mint például az InfoPont és a Hagymaház – lehet leadni.

One Response

  1. Tisztelt Gergely Gábor igazgató Úr !

    Szeretnék egy két javaslatot, hozzászólást intézni a fürdő jövőjére nézve remélem hasznos lesz:Termál medence sokszor kicsinek kevésnek bizonyul túl van terhelve pláne hétvégeken. A “külföldi” vendégek néha otromba módon viselkednek kultúrájukból adódóan hangoskodnak holott aki pihenni szeretne az nem mindig teheti meg. A termál medence különben is egy pihenő sziget lenne aki igazán pihenni megy.Bőviteni kellene amit ugyan össze lehetne kötni egy pár méter széles átjáróval annélkül hogy nem kellene kijönni a vízből. Hétvégeken inkább nem megyünk.A termál víz bőr viszketést okoz másoktól is hallani ilyet. Szükséges vegyszerezni ? Nyáron egy vitorla árnyékolót lehetne felszerelni a termál medence fölé, a 2 napernyő kevés O. Tegyenek ki táblát a helyes viselkedésre vonatkozóan, ne zavarják a pihenni vágyókat.A fürdő egész területén nincs árnyék nyáron v. nagyon kevés több sokkal több fát lehetne ültetni telepíteni. Egy digitális kijelzésű berendezést kellene felszerelni egy viszonylagosan jól látható helyre ami jelezne pontos időt, levegő hőmérsékletet, egyéb információkat.
    Ételudvar: nagyon drága étel ital nem a tengerparton vagyunk csak egy kisváros fürdőjében. Elmúlt év végén vettem kedvezményesen bérletet az jó volt így minden nap jártam. / egy délelőttön sajnos nagyon csúnya látvány fogadott a fedett termál medencénél: egy idős bácsin olyan alsónadrág volt ami hát mi mondjak elöl-hátul sárga volt nem fürdő nadrág volt /alsó gattya/ nem szégyellem leírni. Szóvá tettem a medence őr hölgynek azt válaszolta nem szólhat érte. Hmm.A fürdési kultúra csak megkövetelné hogy mindenki arra alkalmas fürdő nadrágot-ruhát viseljen ! Az Algyői fürdőben ábrával hírdeti milyen öltözékben lehet fürdeni. Itt is ki kellene tenni ha már nem tartják tartatják be. Köszönöm ha elolvassák és konzultációra terjesztik.
    Üdvözlettel Balogi Imre Makó, Batthyány u. 32.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.