Virággal köszöntötték a nőket Apátfalván
Az apátfalvi Dózsa György Általános Iskola negyedik osztályos tanulói, Szilágyi Éva és partnere, Iski Roland is fellépett a mai nőnapi műsoron a faluházban. Minden kedves hölgy egy cserép virágot kapott az önkormányzattól. Gajáta Fanni – Makó Ma első alkalommal ünnepelték Apátfalván a Nemzetközi Nőnapot. Ez alkalomból érkezett a településre Szilágyi Éva operaénekes és partnere, Iski Roland. A makói származású énekesnő elmondta, március 8-án párjától egy vacsorát kapott. A nőknek és…
Kanyaró: nem veszélyesebb a Hagymatikum a bevásárlásnál
Mintegy 10 százalékkal csökkent a makói gyógyfürdő forgalma, amióta kanyarós megbetegedések miatt lezárták a kórházat. A Hagymatikumban megemelték a víz klórtartalmát. MH-Makó A létesítmény dolgozói közül, akik igényelték, már napokkal ezelőtt megkapták a védekezéshez szükséges oltásokat. A fürdő vezetése megtette a legfontosabb szakmai óvintézkedéseket, és a víz klórtartalmát is megemelték, hogy ne terjedjen tovább a megbetegedés.  – Minimális visszaesés természetesen történt, a kanyarójárvány pont egy hete ütötte fel a városunk…
Gyerekeknek gyűjtöttek Csanádalberti jótékonysági bálján
Hetedik alkalommal szervezték meg a jótékonysági bálat a településen, amelynek a bevételét az iskolások és óvodások kirándulására, és eszközök vásárlására fordítják. Nagy Szabolcs – Csanádalberti Szinte egy gombostűt sem lehetett leejteni a település nemrég átadott művelődési házában szombat este, annyian voltak kíváncsiak az iskolások, és óvodások műsorára Csanádalbertin. Ám nem csak a településről, hanem a környező falvakból, sőt a közeli Mezőhegyesről is érkeztek vendégek. Ebből látszik a legjobban, mekkora összefogásra…
Kabátot és női táskát loptak egy elvesztett ruhatári jeggyel
A rendőrség a lakosság segítségét kéri két férfi azonosításában, akik egy szegedi szórakozóhelyről loptak. A Szegedi Rendőrkapitányság Újszegedi Rendőrőrse lopás bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást két ismeretlen elkövetővel szemben. A gyanúsítottak egy szegedi szórakozóhelyen egy elveszett ruhatárjegy felhasználásával tavaly december 4-én a hajnali órákban eltulajdonítottak egy kabátot, valamint egy női táskát készpénzzel és személyes okmányokkal. A feltételezett elkövetőkről az üzlet biztonsági kamerája felvételt készített. Fotó: police.hu A rendőrség kéri, hogy…
Lehetnék önmagam!?
Szeretetre és elfogadásra vágyunk. Még azon az áron is, hogy nem vagyunk önmagunk.  Általában ezt ki sem mondjuk, vagy félünk még magunknak is bevallani. Pedig a lelkünk mélyén szeretnénk, hogy úgy fogadjanak el bennünket, amilyenek vagyunk, a bénázásainkkal, tökéletlenségeinkkel, bizonytalanságainkkal együtt. Közben pedig tartunk attól, hogy ezekkel együtt kevésbé vagyunk szerethetők. Sokszor nem ismerjük be, mert az gyengeség, esendőség lenne, ezért inkább páncélt hordunk, hogy ne csalódjanak bennünk. Nehezen nyílunk…
1 milliárd 902 milliót kap egy boldog ember
Mármint az, aki helyesen töltötte ki az ötöslottót. MH-szerencsejáték Na, kapja csak elő a szelvényét, hátha holnap már nem kell dolgoznia menni. A nyertes számok: 1 (egy) 4 (négy) 40 (negyven) 49 (negyvenkilenc)     67 (hatvanhét) Joker: 348729 Nyeremények:   Az 1 db öttalálatos szelvényre 1 902 805 560; 4 találatos szelvényekre egyenként 2 249 765; 3 találatos szelvényekre egyenként 19 880; 2 találatos szelvényekre egyenként 1490 forintot fizetnek.
Szabályozzák a makói óvodai jelentkezést
A makói képviselő-testület hétfői ülésén dönt arról, hogy április 26-án és 27-én lesz az óvodai beiratkozás a városban. A külföldön élő makóiaknak kötelességük bejelenteni hogy a gyerekük ott óvodás. MH-Makó A hétfőn délután 3-kor a városháza nagytermében kezdődő rendkívüli ülésen a testület módosítja  a Makói Óvoda alapító okiratát, meghatározza az óvodai jelentkezés módjának és az óvodai általános felvétel időpontját, s dönt arról, hogy az önkormányzat csatlakozik-e az önkormányzatok adatkezelési rendszeréhez.