színes Térség

Nőnapi verset mondott az ambrózfalvi polgármester

Csokoládét és virágot kaptak az klubvezetőtől, és két képviselőtől a nyugdíjasok a ma délutáni nőnapi ünnepségen. A település polgármestere nőnapi verset olvasott fel, egy helyi fiatal pedig énekkel köszöntötte a klubtagokat.

Nagy Szabolcs – Ambrózfalva

A 27 tagú Idősek Klubjának nőnapi rendezvényén az egészségi állapota miatt nem mindenki tudott részt venni, tudtuk meg Nagyné Bojer Margittól. A klub vezetője szerint ennek ellenére nagyon jó közösség alakult ki itt az évek során, amiben csak tudják, segítik egymást a faluban. – Minden évben igyekszünk megünnepelni a fontos napokat, így a nőnapot is. Ezekre a rendezvényekre a fiatalokat is invitáljuk, hogy fellépjenek. És persze mi is elmegyünk az óvodás, iskolás rendezvényekre. Nagyon összetartó közösség vagyunk – mondta a klubvezető.

A nőnapi egy-egy szál virágot Borka Eleonóra alpolgármester és Csirik Pál képviselő adta át. A nyugdíjas klubtól pedig egy-egy tábla csokoládét is kaptak a hölgyek.

Csirik László polgármester egy ismeretlen szerző nőnapi versével készült, ezek után pedig egy kis sütemény és üdítő mellett beszélgettek a klubtagok.

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.