Hírek Makó

Megszólalt a tervező: nem süllyed a Kálvin utcai rendelő

Nem véletlenül épült a Kálvin utcára a körzeti orvosi rendelő – tudtuk meg Erdélyi Bélától, az épület tervezőjétől és építése irányítóját. Béla bácsi szerint a létesítmény nem lehet olyan rossz állapotban, mint állítják, egy felújítás után tökéletesen lehetne még használni.

Gajáta Fanni – Makó

A nemrégiben lebontott könyvtárral és az újvárosi orvosi rendelő épületével épült egyszerre a Kálvin utcai rendelő. Erdélyi Bélától, aki részt vett a tervezésben és az építkezésben is, megtudtuk, 19 évig dolgozott a város szolgálatában. Amikor dr. Kiss Mihály lett a városi tanács egészségügyi osztályvezetője, akkor annak az első intézkedési közé tartozott, hogy Makót egészségügyi körzetekre bontsák.

– Elővettük a város térképét és az alapján próbáltunk olyan kerületeket csinálni, ami megfelelne ennek. Abban az időben épült ki a Kálvin utca is, például a társasházakat is akkor húzták fel. Azonban, akkor még nem volt meg az SZTK, ezért is került ide az orvosi rendelő – fogalmazott Béla bácsi. A Kálvin utcai rendelő akkoriban egyedülálló volt a városban: felnőtt- és gyermekorvosi rendelést bonyolított le, gyógyszertárral rendelkezett, illetve szolgálati lakások is épületek pont azért, hogy az orvosokat a városba tudják csalogatni.

– Sajnos, erre az épületre azóta senki sem költött. A fenntartási munkák elmaradtak. Pedig azokkal az anyagokkal és azzal a technikával, amellyel épült, olyan jó minőségű lett az épület, hogy, nem kellett egy éven belüli garanciális munkát végezni rajta – mondta Béla bácsi.

A rendelő lapos teteje úgynevezett attika falát már tönkretette az időjárás és a lefolyórendszerét sem tartották karban. Béla bácsi szerint a fal megkopása természetes, de rendszeres renoválással ez megakadályoztatható lett volna. Egy körbejárás után megbizonyosodott, a falak nem voltak penészesek, beázottak vagy repedtek – azonban utóbbi kettővel már találkozott a gyermekorvosi rendelőben hétfő délelőtt. Nagyon meglepődött, hogy több fórumon is elhangzott, hogy az épület süllyed és a beton rohadása miatt le kell bontani. Süllyedéssel azonban, hiába járta körül az épületet, nem találkozott.

– A párkányokat, ablakokat és ajtókat cserélni kéne. Ahogy látható rozsdásak. Az ajtókat és ablakokat még egykor én festettem – tette hozzá Béla bácsi. – A hajszálrepedések az épületen nem a szerkezeti hibák, hanem a fagy és a gondozatlanság jele. A lábazat is lefagyott, lehet látni rajta.

Délelőtt a gyermekorvosi rendelőt is körbejárta. Ekkor találkozott olyan hibákkal s, amelyet kívülről még nem látott. Megbizonyosodott, hogy az épületben vannak felázások, de ennek oka az lehet, hogy a belső vízelvezetők elkorrodálódtak. Dr. Lóczi Rozália gyermekorvos neki is elmondta azokat a problémákat, amelyeket már portálunknak is.

– Úgy vélem, egy felújítás után ismét használható lehetne. Véleményem szerint egy új tetőszerkezet, illetve a fűtési rendszer korszerűsítése már sokat jelentene az épületnek – mondta az építész.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.