Térség

A Jókai utcai is megújulhat Királyhegyesen

Nagy tervei vannak ebben az évben a királyhegyesi önkormányzatnak: több pályázatot is benyújtottak, hogy a település szépüljön, fejlődjön. Az idén 90-100 millió forintból gazdálkodhat az önkormányzat pályázati pénzek nélkül.

Gajáta Fanni – Királyhegyes

2014-ben több dolgot is megálmodtak Királyhegyesen: az elmúlt 2 évben pedig meg is valósítják azokat. Tavaly több mint 35 millió forintos beruházások zajlottak. Horváth Lajos polgármester elmondta, egyik céljuk teljesen megvalósult: a község 7 kilométernyi önkormányzati úthálózata megújult. Erre épül rá egy idei terv, miszerint a településen átmenő utakat is felújítják a Magyar Közúttal közösen.

Tavaly a világháborús emlékmű is megújulhatott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője segítségével. 900 milliónyi működési támogatást és közel 1 millió forintnyi tűzifa támogatást is kaptak. Karácsonykor nemcsak a nyugdíjasoknak, hanem a fiataloknak is adtak ajándékot.

– A 2016-os évünk is sikeres volt, de úgy érzem, a 2017-es is az lesz: december vége fele a kormány határozata szerint 110 millió forintot kapunk, amely jelentős fejlesztést tesz lehetővé. Ennek a felosztása megtörtént, tehát a pályázati célok változatlanok – fogalmazott Horváth Lajos polgármester. Mint elmondta, 34 millió forintból közel 1,3 kilométernyi utat tudnak javítani és 70 milliót járdaépítésre szánnak, amelyből a három főutcát teszik rendbe, illetve az óvodakonyhát szeretnék megújítani, s ha még belefér, akkor a templomot is.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal pályázatnak köszönhetően helyi művelődési és közösségi ház újulhat meg 35 millió forint értékben. Két TOP-os pályázat eredményére vár az önkormányzat: 27 millióból az orvosi rendelő renoválása míg 35 millióból a községháza energetikai fejlesztése valósulhat meg.

– Az iskolánk mellett még az óvoda is működik, ahol idén bővíteni kellett az óvodai csoportot, ugyanis nem férnek el a gyerekek. Igaz, tavaly még csak négyen születtek, de az idén már tíz várható. A 610 fős településen ez szép teljesítmény – mondta a polgármester. – Számomra nagyon meglepő volt, hogy tavaly decemberben 115 fő 65 év feletti kapott 5 ezer forintot, és a 18 év alattiak pedig 113-an voltak.

A település előtt kinyílt a világ, amikor megépült a királyhegyesi autópálya fel-, és lehajtója, de a 3,88 kilométernyi bekötőút nincs jó állapotban. Azonban a polgármester elmondta, nagy álmuk, hogy ez a szakasz új burkolatot kapjon. A 4424. számú út – amely Királyhegyest Makóval köti össze – is nagy sláger. Mindössze 4,6 kilométert kellene megépíteni, így alig 9 kilométerre volna egymástól a két település.

– Ha kiállunk a falu végére, akkor már szabad szemmel is látható a Givaudan. Így akár kerékpárral is át lehetne menni. Arról nem is beszélve, hogy ezáltal a tömegközlekedés és a szemétszállítás is olcsóbb volna. Most ezért lobbizunk a miniszterelnök úrnál, hogy ez megvalósuljon. Hallottam, hogy több makói fórumon is feljött kérdésként, de ártatlan vagyok a dologban. Úgy néz ki, a makóiaknak is fontos ez az út – tette hozzá.

Jövő héten lakossági fórumot tart Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter és a térség országgyűlési képviselője. Horváth Lajos elárulta, szeretné megköszönni a támogatásokat, amelyeket Királyhegyesnek ítéltek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.