Makó színes

Bekötött szemmel néztek színházat a SZIGNUM diákjai

Élő könyveket olvastak és interaktív társasjátékot is játszottak ma a makói Szent István Egyházi Általános Iskola legnagyobb diákjai. A 7-8. évfolyamosok számára rendezett programok a ráhangolódást segítették Nagyböjtre. A ma ünnepelt Hamvazószerdával 40 napos bűnbánati időszak vette kezdetét.

Szabó Anita – Makó

– Rendszeresen szervezünk lelki napokat a diákjainknak, ahol mindig törekszünk arra, hogy élményszerűek legyenek a feladatok. Az idén lelkes, fiatal felnőtteket hívtunk vezetőknek, akik olyan témákat hoztak, amelyek érdeklik a kamaszokat. Az alapgondolat ezúttal a megbocsátás és az elfogadás lesz, de emellett szó lesz a szeretetnyelvekről, a párkapcsolatról, szexualitásról is – tudtuk meg Baráti Eszter M. Kinga nővértől, a SZIGNUM spirituális igazgatójától.

A kiscsoportos foglalkozások változatos módon dolgozták fel a tanulók által választott területeket; volt játék, elmélkedés, beszélgetés, dramatizálás és élő társasjáték is. Ez utóbbira Geröly Eszter invitálta a fiatalokat. – A tékozló fiú történetére építettem fel a műhelymunkámat. Azokat vártam ide, akik szeretik a kihívásokat és szívesen oldanak meg rejtélyes feladványokat. És miközben együtt kalandozunk az irgalom földjén, nem csak vidáman telik majd az idő, de olyan fontos dolgokról is szót ejtünk, mint a feltétel nélküli elfogadás vagy a megbocsátás – avatott be a szerzetesjelölt a feladat rejtelmeibe.

navigate_before
navigate_next

A bibliai példázatot a Láthatatlan színház csoportja is feldolgozta, ahol az előadáson a diákok bekötött szemmel vehettek részt. – Furcsa volt először, mert a látást kizárva, a többi érzékszervemen keresztül élhettem át az eseményeket. Sokkal mélyebb volt az élmény és teljesen mást tapasztaltam, mintha néztem volna a történetet – avatott be a gondolataiba a 7. b-s Gyenge Loretta. A dramatizálás mellett más különleges lehetőség is várta a diákokat. A beszélgetni vágyók élő könyveket kölcsönözhettek a lelki napon, vagyis rövid bemutatkozás „fülszöveg” alapján eldönthették, mely előadó „könyv” életének egy-egy fejezetét ismernék meg alaposabban. Olyan témák kerültek szóba, mint a falusi élet, az önkénteskedés, a cserkészet, a szociális munka, a barátok és a kenuzás, sőt volt afrikai missziós beszámoló is. A változatos nap énekes-gitáros taizéi imaórával zárult.

A március elsejei program során mindenki részesült a hamvazás szertartásában is, amelyen hamuval jelölik meg a hívek homlokát, emlékeztetve őket az élet mulandóságára. Hamvazószerdával elkezdődött a Húsvétot megelőző hathetes Nagyböjt, amely a jó cselekedetek és lemondások gyakorlásának negyven napját jelenti a keresztényeknél.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.