Makó színes

Gyermekrajzokat elemeztek a makói könyvtárban

Benke Mária grafológust hívta vendégül ma a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Makói Csoportja. Ez alkalommal a szakember gyermekrajzokat elemzett. Mint elmondta, ezek az alkotások az apróságok lelki világát, érzelmi állapotát, hangulatát és beállítottságát mutatja meg.

Gajáta Fanni – Makó

Nemcsak a kézírásunk, hanem rajztudásunk is árulkodó lehetnek egy szakember szemében. Benke Mária grafológus ma délután ezt mutatta be azoknak, akik a könyvtárba ellátogattak. Elárulta, ha ránéz egy alkotásra, három-négy jegyet lát egyből.

– Meg kell nézni, hogy mit rajzol egy gyerek, de az sem mindegy, hogy ezt mekkora lapra teszi, s mekkora szabad területet hagy üresen. Fontos, hogy milyen színeket használ és milyen nyomatékkal dolgozik. Nem mindegy, hogy van-e összefüggés a rajzos elemek közt, vagy csak odarakja azokat. S természetesen az összbenyomás is nagyon-nagyon fontos – fogalmazott a grafológus.

Kiemelte, hogy a rajzoknál fontos a fehér szín, hiszen amit egy gyermek nem rajzol tele, akkor az nincs jelen. Ez árulkodó lehet, hogy az alkotója mennyire szeretne jelen lenni az életben vagy mennyire visszahúzódó. Azonban fekete színt általában félreértik: ha ez a színt használja túlnyomóan, akkor számára a tartalom fontos.

Az egyik kiállított gyermekrajzot is elemezte, hallgassa meg, mi a véleménye a szakértőnek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.