Makó Programok

Kiállítással kezdődik az idei Polgári Szalon

Ebben az évben először rendezik meg a Makói Polgári Szalont pénteken, amelynek a vendége Rákay Phillip lesz. A beszélgetés előtt egy tárlat is megnyílik a Hagymaház Galériában: a Magyarok a Gulagon című vándorkiállítás érkezik a városba.

Gajáta Fanni – Makó

Rákay Philipp televíziós személyiség lesz az idei első Makói Polgári Szalon vendége péntek délután, aki a Rákosi-korszaktól a rendszerváltásig címmel tart előadást. A beszélgetés előtt nyílik meg a Hagymaház aulájában: február 25-e a Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja apropójaként a Magyarok a Gulágon című vándorkiállítás.

– Úgy gondoltuk, hogy összekötjük a kettőt és a Hagymaházban szervezünk kiállítást. A Magyarok a Gulágon annak a több százezer magyarnak a kálváriáját mutatja be, akik 1944, 1945-ben, de még az 1950-es évek elején is hadifoglyok, foglyok voltak, vagy civil áldozatként málenkij robotra szállították el a Szovjetunió táboraiba – fogalmazott Halmágyi Pál, a Polgári Szalon vezetője, nyugalmazott múzeumigazgató.

A molinókon a fogolytáborok rendszeréről és az ott történő eseményekről is lehet olvasni. A tárlatot a budapesti Veritas Történetkutató Intézet állította össze, s Makóról Battonyára kerül majd tovább.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.