Makó színes

Atombunkerben is jártak a makói diákok

Budapesti tanulmányúton vettek részt négy makói középiskola diákjai és kulturális közalkalmazottak, akik a Sziklakórház Atombunkerben és a Nemzeti Múzeumban tettek látogatást.

MH-Makó/Budapest

A makói önkormányzata még tavaly nyert az 1956-os Emlékév keretében meghirdetett Sinkovits Imre pályázaton. A támogatást a témához kapcsolódó tudományos és kulturális tevékenységek megvalósítására fordította az önkormányzat, melyet a József Attila Múzeummal együttműködve valósítottak meg.  Tavaly októberben a múzeum rendezett ’56-os történelmi vetélkedőt a középiskolásoknak, most pedig a  tanulmányútra mehettek a JAG, a Návay, a JUGYU, és a Galamb József Mezőgazdasági Szakközépiskola növendékei és kísérő pedagógusai. A múzeum célja volt, hogy jutalmazza azokat a diákokat, akik 2016-ban vagy korábban rész vettek valamelyik vetélkedőjén.

A budapesti kirándulás alkalmával látogatást tettek a Sziklakórház Atombunker Múzeumban, ami egyaránt magával ragadta a tanulókat és a felnőtteket. A látogatás nem valósulhatott volna meg Dégi Tamás, a Szent János Kórház főmérnöke segítsége nélkül.

A Sziklakórházban megelevenedett előttük a II. világháború és az 1956-os forradalom borzalma, egy biztonságos helyről szemlélődve képzelhették el a felszínen zajló harcokat, Budapest ostromát, illetve a forradalmárok küzdelmét. A kiállítás végén az atomfegyverek pusztítását is megszemlélhettek képek segítségével, illetve betekintést kaptak egy atombunker felépítésébe.

A Nemzeti Múzeumban a diákok történeti ismereteiket egy „szokványosabb” környezetben mélyítették el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.