Belföld Hírek

65 százalékkal emelik az ápolók bérét

Erkölcsileg és anyagilag is meg kell becsülni az ápolók munkáját, ezért döntött úgy a kormány, hogy 2019-re 65 százalékkal emelik a bérüket.

MH

Ezt Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott jelentette ki . Közölte azt is, hogy a béremeléssel pedig régi adósságot törleszt a kormány. Tavaly is volt már béremelés, idén újabb 12 százalékkal nőnek majd a bérek, 2018-ban és 2019-ben pedig 8-8 százalékos emelés lesz.

Az utánpótlás biztosítása érdekében lehetőséget biztosítanak arra, hogy háromezer középiskolát végzett diák OKJ-s ápolói tanfolyamot végezhessen ingyenesen, de a diplomás egészségügyi szakdolgozók egyetemi képzését is támogatják.

Ma 79 ezer ápoló dolgozik ma Magyarországon. Az idei költségvetésben az egészségügyre 325 milliárd forinttal többet fordítanak.