Hírek Makó

Még mindig gyűjtik a pénzt a mozgáskorlátozott játszótérre

Kovács Csabáné Bozsár Enikő egy éve írt az egyik közösségi oldal makói csoportjába, hogy a mozgáskorlátozott gyerekeknek is szükségük lenne egy játszótérre. Weszelyné Véghseő Henriett Mária az ügy mellé állt: közel két millió forint gyűlt már össze, de még mindig várják a felajánlásokat.

Gajáta Fanni – Makó

A Petőfi parkba tervezték azoknak a játszótéri elemeknek az elhelyezését, amelyen a mozgáskorlátozott gyermekek is tudnak játszatni. Kovács Csabáné Bozsár Enikő portálunknak elmesélte, mozgáskorlátozott testvérét egyik makói játszótérre sem tudja elvinni, ahol kikapcsolódhatna. Ezért szeretné, ha álmuk megvalósulhatna.

Az ügy mellé állt Weszelyné Véghseő Henriett Mária képviselő is. Elmondta, eddig közel 2 millió gyűlt össze: Bodrogi Ferenc, a Bodrogi Bau Kft. és a Grand Hotel Glorius igazgatója  1 milliót, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter 500 ezret adott, illetve civilek is ajánlottak fel pénzt. A képviselőtől megtudtuk, még mindig várják a felajánlásokat.

– Az akadálymentesített hinta ára bruttó 1 millió 856 ezer 613 forintba kerül, azonban telepítéssel együtt már 3 millió 95 ezer 586 forintot kell fizetnünk. Az akadálymentesített körforgó 2 millió 312 ezer 289 forint, de a beszerelés miatt már 4 millió 54 ezer 907 forintba kerül – mondta a képviselő. Hozzátette, bár a Makói Városgazdálkodási Nonprofit Kft. meg tudná csinálni a játékok telepítését, azonban akkor a garanciát elveszítik.

 

Hajdu Tibor író családja is az ügy mellé állt: az Aloma című könyv megvásárlását követően a teljes bevetélt a játszótér alapítására ajánlják fel. Aki segíteni szeretne, Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány fogadja az adományokat a 11735074-20515362-es számlaszámon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.