Hírek Makó Térség

Ideiglenes határátkelő nyílt Csanádpalota és Nagylak között

Palota és a romániai Nagylak között. Ma és a következő három vasárnap reggel 7 és délután 3 között lehet átbiciklizni, motorozni vagy autózni. Az ideiglenes határátkelő a régi Eperfás úton nyílt meg.

Korom András – Csanádpalota/Nagylak

A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében ma tíz ideiglenes határátkelő nyílt a két ország határán, ezek egyike a Csanádpalota és romániai Nagylak között.

A Csongrád és Arad megyei települések között már évekkel ezelőtt elkészült összekötő, ám a román fél által eddig zárt ideiglenes határátkelő ma délelőtti ünnepélyes megnyitóján a Mátó Mátyás dirigálta Csanádpalotai Fúvószenekar teremtett a hidegben is forró hangulatot, a palotai körforgalomtól közel 4 kilométeres távot leginkább kerékpárral meglévő érdeklődők számára is. Illetve felléptek a palotai néptáncos diákok. Az út maga 9,4 kilométer hosszú, ebből Csanádpalotától a határig tartó része 4,2 kilométer, míg a Nagylakig tartó szakasz 5,2 kilométer.

– Mindenféleképpen átmegyünk Nagylakra, persze autóval, már a kíváncsiság miatt is – árulta el Szántó Erika és édesanyja Szántó Istvánné.

navigate_before
navigate_next

Az ünnepségen köszöntő mondott Mardzsinian Ioan Radu, Nagylak polgármestere, aki hangsúlyozta, hogy az uniós támogatással elkészült út, melyen az ideiglenes határátkelő megnyílt, lehetővé teszi a két szomszédos település közötti idegenforgalmi, gazdasági valamint baráti kapcsolatos erősödését, illetve csökkenti a két város elszigeteltségét és a munkanélküliséget.

Perneki László, Csanádpalota alpolgármestere köszönetet mondott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek, a térség országgyűlési képviselőjének, hogy elősegítette a határátkelő megnyitását. Iustin Cionca, az Arad megyei közgyűlés elnöke a két ország közötti együttműködésről szólt.

– Az 1800-as évek végétől a ‘900-as évek elejétől Nagylak és Csanádpalota szorosan kapcsolódott egymáshoz, azt tudni kell, hogy a romániai Nagylakot többségében nem románok, hanem szlovákok lakják. Így a két település lakói felekezetük szerint gyakran a szomszéd településre mentek templomba. A különböző programok mellett rokoni szálak is fűzték egymáshoz az embereket. Ezek a szálak Trianon miatt megszakadtak. A határt is csak félve lehetett megközelíteni, nem lehetett a határsáv felé tartó területre olyan egyszerűen belépni – mondta Perneki László. – Az ’50-es évek végén egy 200 méteres sávban még magas növényzetet sem lehetett venni, olyan komolyan vették ezt a határt. Főleg a románok. Nagyon nagy dolog, hogy most sikerült ezt az utat újjáépíteni. Azért is nagyon fontos, mert a palotai körforgalomtól új burkolatot kapott az út, mely már nagyon el volt használódva. A talajvíz elvezetés is megoldódott ezzel ezen a területen. Ha vasárnaponként üzemel ez az átkelő, nagyon sok csanádpalotai át fog menni a szomszédos településre, s remélem nagyon sok nagylaki is átjön hozzánk Csanádpalotára – tette hozzá azzal, hogy Nagylakon nagyon jó a piac, ahol olcsóbban árusítják a zöldségféléket, ruhaneműket, mint nálunk. Csütörtökönként ezért sokan átjárnak most is oda.

Az alpolgármester elmondta, a következő három vasárnap is biztosan nyitva lesz a határátkelő reggel 7 és délután 3 között, s személyi igazolvánnyal lehet itt is átmenni biciklivel, motorral vagy személygépkocsival. Bízik abban, hogy ez az átkelő később állandóan nyitva lehet.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.