Makó színes

Túrótortával köszöntötték Margit nénit

Bár Hajdúdorogon született Halász Tamásné Kaskötő Margit, a 90 éves asszony szinte Makón élte le az eddig az életét. Margit nénit Weszelyné Véghseő Henriett Mária képviselő és Szabó Sándor, a jegyzői iroda vezetője köszöntötte túrótortával a kedvencével.

Gajáta Fanni – Makó

1927. február 17-én született Kaskötő Margit Hajdúdorogon. Margit néni elmesélte, édesapja lókupec volt, így Debrecenben és Battonyán is éltek, majd a Maros-parti városban is. Makón a konzervgyárban, majd a Zöldértnél is dolgozott – innen ment nyugdíjba is.

– Mindent csináltunk. Volt, hogy naponta 4-5 mázsányi hagymát kellett pucolnunk – tette hozzá Margit néni.

Hetedikként született a családban. Testvérei közül van, aki Budapesten él, így ritkábban találkoznak. Elmondta, kétszer házasodott, azonban válás lett belőle. Három gyermeke született: két fiú és egy lány. Öt unokája és hét dédunokája van.

– Általában tévézek, rádiózok és olvasok, de már azt is úgy, hogy egy oldalt kihagyok és előre lapozok hármat – mesélte nevetve az ünnepelt. – Jancsi fiam mindent megcsinál, mos, főz, takarít, de segítek is neki. A kedvenc ételeim a húsleves és a sült húsok.

Margit néni elmondta, nem tudja, mi lehet a hosszú élet titka. Bár édesanyja és bátyjai hamar elhunytak, azonban apai ágon a nagymamája 101, nővére 91 évet élt.

– Lassan korban a nővérem után érek – tette hozzá az ünnepelt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.