Kék hírek Térség

Ordítozva fenyegette a tanárt a magyarcsanádi asszony

A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a magyarcsanádi asszonnyal szemben, aki azért fenyegette meg a helyi általános iskola napközis tanárát, mert az rendre utasította nyolcadikos lányát.

MH-Magyarcsanád

A vádirat szerint 2016. október 25-én a Magyarcsanádi Református Általános Iskola napközis tanára rendreutasította az egyik nyolcadik osztályos lányt, mivel az ebéd közben fegyelmezetlenül viselkedett és megszegte az iskola házirendjét. A tanuló következő óra helyett hazament.

Délután 2 óra körül visszatért édesanyjával az iskolába és hangosan kiabálva keresték a tanárt. A kiabálásra a sértett a tanári szobából kilépett és szembetalálkozott a vádlottal és lányával. Ekkor az anya kiabálni kezdett, minősíthetetlen hangon szidalmazta, valamint többször is megfenyegette a napközis tanárt, aki eközben próbálta megnyugtatni őt. Ez azonban nem sikerült, mert a vádlott továbbra is kérdőre vonta, fenyegette és becsmérelte a tanárt, amiért megfegyelmezte a lányát. A vádlott indulata tovább erősödött, amikor a sértett közölte, hogy kihívja a rendőrséget. Eközben a pedagógus továbbra is megpróbálta elmagyarázni a dühödt szülőnek, hogy miért kellett a lányát rendre utasítani.

A vádlott indulatos viselkedése és fenyegetőzése a sértettben komoly félelmet keltett. A járási ügyészség a vádlottat zaklatás vétségével és becsületsértés vétségével vádolja. Bűnösségének kérdésében a Makói Járásbíróság fog dönteni – közölte az ügyészség.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.