Blog Szekeres Anna

Veled teljes lennék

Azt tartják, nehéz a házasságról beszélni. Szerintem csak őszintén beszélni nehéz róla.

Éltem benne és nekem nem sikerült. Nyilván rajtam is múlt a dolog, sőt én határoztam úgy, hogy nem bírom tovább. Az élet azt igazolja, jó döntést hoztam és talán ma már a másik fél is így gondolja ezt. Persze, nem így indultam neki és minden történés ellenére ma is hiszek a házasság intézményében. Bár kevés példát, de látok magam körül ideálisnak tűnő kapcsolatokat.

És pont itt van a kutya elásva. Az enyémről is sokan gondolták ezt, miközben én azt éreztem benne, hogy megfulladok. Ezért is hatott még családon belül is sokkszerűen a bejelentés. Bár, aki igazán nyitva tartotta a fülét meg a szemét, azért annyira nem lepődött meg. Mert igenis hajlamosak vagyunk szemérmesen el-, és átnézni a dolgok felett, mondván, magánügy és nem tartozik ránk, meg nem szeretünk semmibe sem belekeveredni. Nem is várható el a környezettől, hogy értsen kimondatlan jelzéseket, helyesen értelmezzen gesztusokat vagy meghalljon ki nem mondott segélykiáltásokat.

És nem feltétlenül fizikai bántalmazás miatt, hanem olyan történések miatt, ami az ember álmait, terveit és lelkét gyilkolják módszeresen, napról-napra. Lehet mondani, változtatni kell. Magamról tudom, hogy hiába a gondolat, ha sokáig csak a kapaszkodókat keresi az ember és nincs valódi megoldás ötlete. Főleg, ha olyan a közeg, hogy nem illik, ez nem fordulhat elő, régen is voltak problémák, de együtt leküzdötték, mit fognak hozzá szólni mások stb. Nyilván komoly érvek és élettapasztalatok húzódnak meg a tanácsok mögött is, de azt hiszem, ez azon kérdések közé tartozik, amit teljes egészében csak az ismerhet, aki tényleg részese annak.

Én a mai napig hálás vagyok azoknak, akik nem ítélkezve, hanem feltétlen bizalommal álltak a döntésem mögé és segítettek. Ha féltettek is, csak megfontolás céljából adtak tanácsokat és elfogadtak, így kudarcot vallva is. Mert több év távlatából is vesztett ügynek tartom a házasságomat és veszteség marad mindörökre. Bárhogyan alakul is az életem, az, hogy az elvált nő vagyok beleégett a lényembe. A tiszta lapos újrakezdésben nem hiszek, a tapasztalatokkal teli továbblépésben igen. Hinni szeretnék abban, hogy lesz majd újra bátorságom valakinek úgy bizalmat szavazni, hogy tényleg társamnak és szövetségesemnek tekintsem.

Most már tudom, hogy fontos, de nem elég csak a szeretet. Nem szabad hagyni, hogy megszűnjön a kapcsolódás. Nem lehet eleget beszélgetni, mert csak így lehet a másikat megérteni és a másikkal együtt rezdülni. És tudni kell megosztani a jót is, nem csak a problémák körül forogni. És ha küzdelmes is, fel kellene idézni mindig a magunkban azt, amikor úgy döntöttünk, ő az igazi. Kár, hogy mint olyan sok más dologban, ebben is sokszor csak akkor vagyunk bölcsek, ha már nem akarunk visszanézni.

Most, amikor az egész világon a házasságot ünneplik, mindenkinek, s benne magamnak is jó beszélgetéseket, kapcsolódásokat és életre szóló szövetségeket kívánok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.