Makó Térség

“Érezzék itthon magukat a makói romák”

A Makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat első alkalommal rendezett évnyitó konferenciát a Koronában, ahol értékelték az elmúlt évet, illetve szó esett az idei programokról is. Ezenkívül a megyei nemzetiségi önkormányzatokkal írtak alá együttműködési megállapodást.

Albert Barbara – Makó

A Makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat konferenciáját Farkas Éva Erzsébet polgármester nyitotta meg, majd Gilingerné Ráday Krisztina elnök beszámolója következett. Az eseményen Ajtai Tibor elnök bemutatta a Cigány Önkormányzatok és Civil Szervezetek Országos Egyesületét.

– A konferencia lényege, hogy megbeszéljük az elmúlt évet, a pályázatokat, programokat, illetve megosztjuk egymással tapasztalatainkat. A megyei nemzetiségi önkormányzatok minden évben együttműködési megállapodásokat kötnek, ezzel segítjük egymás rendezvényeit. A közmeghallgatáson is megemlítettük, folytatni szeretnénk a rendezvénysorozatainkat, valamint a kultúra és a hagyományőrzés mellett az érdekképviseletre is minél nagyobb hangsúlyt fektetni. Nyelvápolás céljából igyekszünk lovári tanfolyamot indítani. Fontosnak tartjuk, idős, makói romáktól fotókat, dokumentumokat gyűjtsünk, hogy az utókor lássa milyen volt régen és ma. A Honvéd városrész infrastruktúrája mellett szeretnénk a szociális részre is hangsúlyt fektetni –számolt be Gilingerné Ráday Krisztina, a Makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

A makói romák ebben az évben is színes és változatos programokkal várják az érdeklődőket. Többek közt lesz például: kézműves foglalkozás gyerekeknek, cigányság napi rendezvény, családi nap, cigány bál.

– Azt szeretnénk, hogy a románok mellett a romák is itthon érezhessék magukat a városban, biztos és kiszámítható jövőt tudjunk biztosítani nekik és családjaiknak. Kiemelt figyelmet szentelünk a nemzetiségi önkormányzatoknak, különösen értékesnek tekintjük más nemzeti identitású társaink törekvéseit, elismerjük a példamutató tevékenységüket és, amit a Roma Nemzetiségi Önkormányzat folytat a romák érdekében. Fontosnak tartjuk, hogy kiemelt támogatást nyújtsuk nekik és igyekszünk a Honvéd városrészt rehabilitálni Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter támogatásával – mondta Farkas Éva Erzsébet polgármester.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.