Makó Sport színes

A diákok is szeretik a makói jégpályát

Még decemberben nyitott meg a makói jégkorcsolya pálya, amelyet azóta is előszeretettel használnak a csúszni vágyók. A kistérségből és a határon túlról is érkeznek a pályára. Azonban délelőttönként a tanulóké a jég, amelyet ki is használnak.

Gajáta Fanni – Makó

Mint már nyitáskor kiderült, a makói jégpálya délelőttönként a diákoké, délutánonként pedig mindenki használhatja. A tanulók szeretik ezt a mozgásfélét, sokan úgy gondolják, sokkal hasznosabb korizni, mint gimnasztikázni a tornateremben.

– Sokadik alkalommal járok már itt a pályán. 2 évig műkorcsolyáztam, ezért is áll hozzám közel ez a sport és szeretem is – árulta el Misku Dóra, a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola tanulója. Hozzátette, nyaranta sokat görkorcsolyázik, de emellett táncol 11 éve és focizott, kézilabdázott és kosárlabdázott is már. – Nekem azért is fontos a sport, mert odafigyelek az egészségemre.

– Én viszont első alkalommal járok a makói pályán, de kiskorom óta kedvelem ezt a sportot és a görkorcsolyát is – vette át a szót Molnár Adrienn Ilona. A galambos diák hozzátette, főleg a görkorcsolyában van ott, akár még szaltózni is tud. – Focizok is, mivel nekem is fontos a mozgás és szeretek jó formában lenni.

navigate_before
navigate_next

Az általános és középiskolai tanulók szeretik a makói jégpályát. Többen még iskolaidőn kívül, hétvégente is lejárnak a barátokkal csúszni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.