Makó színes

Két évtized után végre felújítanák az Istók Margit házat

Az épületet tulajdonjogának többségét végrendeletben hagyta a városra a legendás tanárnő még 1995-ben, azzal a kitétellel, hogy azt csak zenei szolgáltatásra használhatják, ám kívánsága máig nem teljesült. Az önkormányzat csak 2004-ben vásárolta ki belőle a püspök részét, s azután sikertelenül pályázott a ház felújítására. Most úgy látszik mégis lesz valami belőle.

Korom András – Makó

A Nefelejcs Népdalkörnél nemrégiben tett látogatásán jelentette be Farkas Éva Erzsébet polgármester, azzal, hogy akár Istók Margit egykori házában is helyt kaphatna a népdalkör. A városvezető azt mondta, hogy már találtak is egy pályázatot, melynek köszönhetően jövőre felújíthatják a Teleki és József Attila utcák sarkán – kívülről ma már romosan – álló házat.

Makó legendás zenetanárnője, akinek a 2015-ös emlékhéten emléktáblát is avattak, Kodály Zoltán tanítványa volt.

A már életében legendás hírű zenepedagógustól tanult zongorázni többek között Szentpéteri Csilla és Kerek Ferenc is. Istók Margit 94 éves korában, 1995 júniusában hunyt el. Úgy végrendelkezett, hogy a városra hagyja házát, de azzal a feltétellel, hogy hozzanak létre abban makó zenei életének teret adó kulturális központot, s gondozzák méltó módon a hagyatékát.

Istók Margit képe, Kerek Ferenc egyik koncertjén.

A József Attila utca 10. alatt álló háznak azonban a tisztázatlan öröklési viszonyok miatt csak 2000 júniusában lett törvényes gazdája a város – 62/96-od részben. Szintén öröklés révén volt tulajdonos Gyulay Endre az akkori szeged-csanádi megyés püspök is, aki 34/96-od részt 2004. június 28-án vette meg az önkormányzat.

2009-ben az önkormányzat pályázatot adott be, hogy 53 millió forintos támogatást kapjon ház kulturális központtá való felújítására, s ide költöztették volna át a régi városházáról át a városi televíziót. A felújítás költségét akkor 66 millió forintra becsülték, de nem nyertek a pályázaton. 2013 márciusában a képviselő-testület ismét tárgyalt az épület sorsáról, a leltár szerinti 287 ingóságot – hímzett ágytakarókat, párnákat, étkészleteket, kézimunkákat, könyveket, lexikonokat – a múzeumnak adták használatba. A zongorát, a pianínót és a kottákat már korábban átvitték a zeneiskolába. Minderre azért is szükség volt, mert a tanárnő halála után betörtek az ingatlanba, de az nem derült ki, hogy mit is vittek el onnét. Egyébként 2013-ban a felújítás költségét 100 millió forintra becsülték…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.