Blog Szekeres Anna

Kreatív könyvtaposás?

Sikerkönyv széria serkenti a gyermekeket, hogy „nyírjanak ki” naplót a stressz oldására és a sokoldalúságuk fejlesztésére.

Már rögtön az elején leszögezem: felháborít a kezdeményezés. Lehet mondani, hogy ehhez már öreg vagyok, nem értem ezeket a modern dolgokat, ez most a trendi, megatöbbi. Ezek közül egyik sem sértő számomra, de az a tudat, hogy fiatalokat biztatnak, sőt felszólítanak a világ bármely pontján lapok taposására, tépésére stb. számomra elfogadhatatlan. Egyrészt pedagógusként óriási aknamezőnek tartom, mert ilyen alapon a gyerek fejében egyik könyv olyan lehet, mint a másik, és ha ezzel lehet, akkor azzal is, amiből olvasni tanul, ismeretet szerez, ami gondolkodtatásra késztet, ami nevel, és ami jobbá tesz bennünket.

Nem tudom elképzelni, hogy az említett bestsellerek ez utóbbiak közül bármelyiket is szolgálnák. Mint ahogyan azt sem, a romboló(?) energiákat miért kell egy olyan tárgyon kiélni, amiért konkrétan egy élőlény (fa) pusztult el. Hát, ha valamiért, ezért igazán felesleges volt. És egyáltalán, akkor csak marad felesleges, kihasználatlan erő a nebulókban az agyonszapult oktatási rendszer mellett is, amit ugye nem is lehetne másként levezetni, mint pl. sportban, házimunkában, csak hogy egy-két tippet említsek.

Nem akarom a saját generációmat fényezni, de ha nagyon látták otthon, hogy unatkozunk, a szüleinknek volt egy-két tippje miként tölthetnénk el hasznosan az időt a mezőgazdaságban, mondjuk. Bevallom, örültem, ha olvashatok és annak is, ha könyvet kaptam ajándékba. Mind megvan most is és nosztalgiával forgatom őket, ha a kezembe akadnak. Ugyanígy a padláson a régi tankönyveket is, amiket még nem volt szívünk leselejtezni. Nem írtunk, firkálgattunk bele feleslegesen, az emlékkönyvön kívül nem szamárfüleztük őket. Vigyáztunk rájuk, mert nekünk még azt tanították, hogy érték és a rongálás nem elfogadható cselekedet. Ha kreativitásra vágytunk, annak is volt helye és módja.

Hallottam fiatal forradalmárról, aki 56-ban széttépte az orosz tankönyvet, de az megint más üzenet volt. Most, amikor a régi kötelező olvasmányokat lecserélve próbálják könyvforgatásra ösztönözni az ifjúságot, talán nem erre gondoltak, hanem az olvasásra, ahol szintén van javítanivaló. Azután, ha általános problémaként tekintünk az agresszivitásra, talán nem az arra biztatás, sőt arra felszólítás lenne a legjobb módszer, ráadásul olyan célcsoportnál, akik még igencsak befolyásolható életszakaszban vannak. Persze én is olvastam olyan céges csapatépítésről, ahol a feszültség oldására roncsautót vertek szét (poén szinten nálunk is felmerült a bokszzsák a tanáriban), de úgy képzelem ennek is van kerete és kontrollja. Nem úgy, mint az értekezés tárgyának, amiből az olvasásra nevelésből konkrétan semmi nem valósul meg, bár valószínűleg nem is volt egyik sem célja.

Most, amikor a magyar kultúra napjáról, a Himnuszról, Arany Jánosról emlékezünk meg a napokban, akkor még inkább dühös leszek.

Hogy megnyugodjak, előveszek egy könyvet – olvasni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.