Makó

DK: Medgyesi Pál fizetését sokallta a Fidesz, de Farkas Éva Erzsébetét nem

Bicskanyitogatónak tartja a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöksége, hogy Farkas Éva Erzsébet megszavazta a saját fizetésemelését. A DK betűhív közleménye alább olvasható. (A képen a DK tavaly megkoszorúzta a Ságvári szobrot.

“Farkas Éva Erzsébet közel havi 700 000 Forintos fizetése mellett több, mint 100 000 Forintos költség általánnyal is számolhat az idén. 2014-ben Medgyesi Pál 750 000 Forintos fizetését még sokallta a Fidesz-frakció.

Bár az emelés mértéke törvényben meghatározott mértékű volt – ezért is szavazta azt meg dr. Török Miklós képviselő-, mégis bicskanyitogató, hogy míg Farkas Éva Erzsébet Medgyesi Pál fizetését sokallta, a sajátját gondolkodás nélkül megszavazta. Czirbus Gábor legalább annyit megtett, hogy a saját illetményéről nem szavazott.

A polgármesteri fizetések rendezésére véleményünk szerint is szükség volt. A kistelepüléseken megalázóan alacsony volt a polgármesterek javadalmazása, de szerintünk a jogszabályt úgy készítették el, hogy az főként a fideszes káderek bérét emelje az átlagos keresetű dolgozók és nyugdíjasok számára csillagászati magasságokba. A kormány többletforrásokat nem biztosított a bérrendezéshez, ezért a szokatlanul magas béremelésnek Makón is komoly költségvetési vonzatai lesznek. Emiatt kevesebb jut majd szociális ellátásokra és fejlesztésekre.

Bízunk abban, hogy a polgármester asszony megemelkedett fizetéséből több jut ezentúl a rászorulók megsegítésére, ahogy azt annak idején Medgyesi Pál esetében számon kérték” – írta közleményében a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöksége.