Hírek Kék hírek

Tíz határrendészt ítéltek börtönre

A Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa tíz vádlottat érintő ügyben hozott nem jogerős ítéletet, melyben a vádlottakat több rendbeli hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében mondta ki bűnösnek.

A bíróság a vádlottakat a bűnösségük megállapítása mellett végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte akként, hogy egy vádlott esetében 1 év 6 hónapban, három vádlott esetében 2 évben, négy vádlott tekintetében 3 évben, míg két vádlott esetében 4 évben határozta meg a szabadságvesztés tartamát.

Az ügy lényege szerint a hivatásos rendőr határrendész vádlottak a Gyula-varsándi határátkelő belépő teherforgalmánál útlevélkezelői szolgálatot láttak el, mely során a belépő tehergépjárművek vezetőitől 2014. február, március és április hónapokban több alkalommal, rendszeres haszonszerzésre törekedve, részben önállóan, részben egymás jelenlétében vagyoni előnyt – többek között pontosan meg nem határozható pénznemű és mennyiségű pénzérmét – fogadtak el.

Az elsőfokú bíróság ítélete nem emelkedett jogerőre, ugyanis az ügyész valamennyi vádlott terhére súlyosítás érdekében jelentett be fellebbezést, továbbá az elsőfokú ítéletet a vádlottak és védőik is részben felmentés, részben enyhítés céljából fellebbezéssel támadták – közölte a Szegedi Törvényszék Sajtó Osztálya.