Makó Sport Színes

Sikeresek a sportban a Szikszai diákjai

A Szikszai György Református Általános Iskola tanuló élen járnak a sportban is: a Csongrád megyei teremlabdarúgó bajnokságban egészen a döntőig meneteltek, végül a második helyért járó díjat hozták el. A grundbirkózás elődöntőjében a lányok a harmadik, a fiúk a negyedik helyen végeztek Békéscsabán.

Gajáta Fanni – Makó

Még tavaly decemberben vett részt a makói járáshoz tartozó általános iskolák számára a teremlabdarúgó bajnokság csoportmérkőzésein a Szikszai György Református Általános Iskola csapata. A diákok a csoport élén végeztek, így a január 7-én megrendezett döntőkre jutottak tovább, ahol diadalmaskodtak is. Így a szikszaisok képviselhették a makói járást a Csongrád megyei döntőn.

– A január 16-ai döntőn nagy meglepetésünkre a második helyen végeztünk. Nem is gondoltuk volna, hogy ilyen előkelő helyen tudunk majd elérni – mondta Mezei László, a Szikszai György Református Általános Iskola pedagógusa és a focicsapat felkészítője.

– Körülbelül 5 éves korom óta focizok és azért ezt választottam, mert ez a kedvenc sportágam. A Real Madrid és a FC Barcelona is a kedvenceim között van – árulta el a 14 éves Kurai Péter. A nyolcadikos fiú közel 7 éve rúgja a bőrt a suliban is. – Városi szinten kézilabdáztam, de azt abba hagytam. Jövőre a Návayba szeretnék menni és a focizást is folytatni szeretném.

Az intézményben sok sportlehetőség közül választhatnak a diákok, ugyanis a futball mellett a grundbirkózást és a kézilabdát is űzhetnek. Emellett atlétikai versenyeken is rendszeres résztvevők. Január 14-én a grundbirkózó országos elődöntőn vettek részt Békéscsabán az iskola tanulói. A lányok harmadik, a fiúk negyedik helyen végeztek.

A teremlabdarúgó csapat tagjai:

  • Kiss Attila (8.a)
  • Kiss Márkó (8.a)
  • Kiss Zsolt Richárd (8.a)
  • Lakatos Richárd (8.a)
  • Kurai Péter (8.a)
  • Ponczok Márton Máté (8.a)
  • Restás Norbert (8.a)
  • Felkészítők: Mezei László és Majó Ádám

A grundbirkózó országos elődöntőn résztvevő tanulók:

  • Birgán Norbert (3.b)
  • Gera Ferenc (3.a)
  • Hatházi Roland Ervin (4.a)
  • Kakuszi Dávid (2.a)
  • Molnár Gábor (4.a)
  • Palkovics Dániel (3.b)
  • Polgár László (3.b)
  • Török Dániel (2.a)
  • Varga Attila (4.a)
  • Varga Richárd (3.b)

 

  • Csige Evelin (4.a)
  • Csonka Noémi (3.b)
  • Jójárt Boglárka (3.a)
  • Kelecsényi Lolita Amanda (4.a)
  • Kiss Corina Mária (4.a)
  • Kolompár Dzsenifer Klaudia (2.a)
  • Kovács Lívia Éva (4.a)
  • Polgár Odett (4.a)
  • Sipos Kata Zoé (4.a)