Folytatódtak az összecsapások a Givaudan Kupában
Hét meccset rendeztek ma délután a Givaudan teremlabdarúgó tornán, a városi sportcsarnokban. Albert Barbara – Makó Folytatódtak a küzdelmek a Givaudan Kupában, ahol három kategóriában, tizennyolc csapat mérkőzik meg egymással. A torna három hétvégén keresztül tart. – Mindhárom meccsünkön győztünk, vezetjük az A csoportot. Rendszeres résztvevői vagyunk a tornának, szívesen játszunk Makón. Természetesen szeretnénk megnyerni a kupát. Rendszeresen focizunk, jövő héten az M-Foci Kft.-vel játszunk felkészülési mérkőzést – árulta el…
Beatmisét is komponáló makói papra emlékeztek
Koszorúzással, munkásságát méltató előadásokkal és engesztelő szentmisével emlékeztek ma Antal József atyára Makón. A szervita kápolna volt templomigazgatója halálának 20. évfordulójára rendezett alkalmon egykori hívek, barátok és tisztelők gyűltek össze. Szabó Anita – Makó Makó egyházi életének meghatározó és sokoldalú személyisége volt Antal József atya, akit 1963-ban szenteltek pappá. Negyed évszázadon keresztül a Csanád vezér téri szervita kápolnában szolgálta az ökumené ügyét a városban és a kistérségben. Ezalatt igazi szellemi…
Hóban játszott edzőmeccset az M-Foci Kft.
Az M-Foci Kft. 3-2 kikapott a Mórahalom VSE-től hazai pályán, a felkészülési időszak első mérkőzésén. A hó nehezítette a csapatok játékát. Albert Barbara – Makó A meccs elején a makóiak aktívabbak voltak az ellenfélnél és többször eljutottak a vendégek kapuja elé. A hazaiak előnyhöz jutottak Gémes Bence révén. Az első félidő végén, viszont sikerült a mórahalmiaknak kiegyenlíteniük, így 1-1-es eredménnyel mehettek a csapatok a szünetre. A második játékrészben a rivális…
48 ember ellen adtak ki Makón elfogatóparancsot
7 embert csalás, 11-et lopás miatt keresnek, akad, akit kiskorú megrontásáért, de olyan is, akit becsületsértésért keres a rendőrség vagy a járásbíróság. Több mint felük nem is magyar állampolgár. MH-Makó Embercsempész miatt körözik Pilana Vithanage Kumudun Rajitha. A sri lankai férfi ellen a Makói Járásbíróság adott ki még tavaly január 4-én európai elfogatóparancsot. A Galléban 1980-ben született férfi felkutatását alaposan nehezíti, hogy a hatóságnak nincs róla fényképe. Van azonban a…
Maját a makóiak is szeretik
A szegedi Oláh Maját már Makón is jól ismerik: 2 éve többször is fellépett a városban. A tehetséges lány szereti az itteni közönséget is, idén is vissza fog még térni. Jelenleg tanul, de tanulmányai után az énekléssel szeretne foglalkozni.  Gajáta Fanni – Makó A 20 éves Oláh Maja egészen korán rájött, hogy mivel szeretne foglalkozni: még csak 8 éves volt, amikor anyukájának kijelentette, hogy énekesnő lesz. A gyerekkori álom kitartott.…
A kiolvadás okoz bajt a vízóráknál – napi 32 köbméter is elfolyhat
Az ALFÖLDVÍZ Zrt. szakemberei az elmúlt napokban olyan vízfelhasználást tapasztaltak, amely meghaladta legmelegebb nyár napok fogyasztását. Kép: Alföldvíz Az indokolatlanul magas vízfogyasztás oka feltételezhetően abból adódik, hogy a nem mindennapi rendszerességgel használt ingatlanokban a korábban elfagyott vízmérők, vízvezetékek kiolvadtak és folyik belőlük a víz. Érdemes tudni, hogy egy fél centis repedésen naponta 32, m3, havonta 1000 m3  víz is elfolyhat. Az ALFÖLDVÍZ Zrt. fokozottan felhívja a felhasználók figyelmét, arra hogy…
Kisegérrel utaztak a Bartók iskolában
Egy különleges útitárssal hívták izgalmas programra szombaton délelőtt a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket a makói Bartók iskolába. A „Kisegér nagy utazása” közben játékos feladaton keresztül ismerték meg az oktatási intézményt a leendő elsősök. MH – Makó Hegyet mászhattak és elkészíthették egérpajtásukat azok a gyerekek, akik január második szombatján a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézményébe látogattak. A délelőtt folyamán szüleikkel együtt megismerhették az intézményt és sok vidám…
Szakadatlan esni fog holnapig a hó Makón
Az előrejelzések szerint holnap reggel még szakadni fog a hó a makói térségben. A felhőzet csak vasárnap délelőtt szakadozik fel. MH-Makó Vasárnap regelig szakadatlan esni fog a hó Makón és a környező településeken, ám hideg nem lesz napközben ugyanis +3 és 0 fokot mutatnak majd a hőmérők. Aki teheti egyelőre ne üljön autóba.
Több mint 2300 vízóra fagyott el
Az egy hetes nagy hideg miatt több mint 2300 vízóra fagyott el az ALFÖLDVÍZ Zrt. szolgáltatási területén, Békés és Csongrád megyékben, valamint Bács-Kiskun megye kiskunmajsai járásában. A víziközmű-szolgáltatónál a vízmérőcsere díja 15 ezer 600 forint, melyet utólag számláznak ki a fogyasztóknak. A szolgáltató működési területén 237 ezer bekötés található, ezek közül összesen 2320 esetben jelentettek a fogyasztók fagyáskárt. A bejelentések nagyjából fele Békés, fele Csongrád megyéből érkezett. A korábbi években,…