Hírek Makó

Mucsi: álkonzultáció helyett valódi kell

Mucsi Tamás, a DK választókerületi elnöke, ifjúságsegítő szakember szerint konzultáció helyett kommunikálni kellene a makói fiatalokkal, hogy a városvezetés megismerje a véleményüket – derült ki mai sajtótájékoztatóján.

Farkas Éva Erzsébet polgármester sajtótájékoztatón próbálta bizonyítani, mennyit is tettek a fiatalokért az elmúlt időszakban. Mindezt Nagy Dániel ex-Fidelitas elnök jelenlétében, aki mögött egy olyan egyesület áll, mely érdemi eredményeket eddig még nem tudott felmutatni. Nem volt jelen ugyanakkor az ifjúsági referens. Igaz több, mint egy évig nem is volt, és most sem véletlenül rejtegették, hiszen személye is erősen köthető a Fidelitas szervezetéhez – mondta.

Mucsi szerint konzultáció helyett a városvezetés kommunikálhatott volna Makó Város Diákönkormányzata vezetőségével, ehelyett azonban megszüntették a testületet. A polgármester elfogadhatta volna a diákok meghívását a Közös Többszörös Diáknapra, de azt egyéb elfoglaltságra hivatkozva visszautasította. Válaszolhatott volna a Velnök Diáktanács elnökének levelére, melyben találkozót kért. Kidolgozhattak volna egy ifjúsági koncepciót, megtarthatták volna a hagyományos programokat (például a Mikulás gyár), melyeket a fiatalok szívügyüknek tekintettek – sorolta javaslatait mai sajtótájékoztatóján a DK választókerületi elnöke.

Mucsi Tamás hozzátette, hogy a szerinte értelmetlen konzultáció helyett a fiatalok közé kellene menni és meghallgatni őket, nem pedig személytelen konzultációs íveket kitöltetni, hogy statisztikákkal lehessen bizonyítani az eredményes munkát.

– A fiatalok helyben tartása érdekében félre kell tenni a pártpolitikai célokat, és le kell ülni a tárgyalóasztalhoz – vélte az ifjúságsegítő szakember.

One Response

  1. Az előző vezetés idején, mikor volt konzultáció?
    Attól, hogy 10-15 fiatal jól elvolt anno, a többiek semmilyen segítséget nem kaptak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.