Makó Sport Térség

Jó tavaszi idényben bíznak a juniorok

A Makó KC női junior kézilabdásainak az őszi szezon főként tapasztalatszerzésre szolgált. A lányok a tavaszi idényben mindent megtesznek, hogy előrébb lépjenek.  

Albert Barbara – Makó

Az őszi idény bár nem úgy sikerült a junioroknak, ahogy szerették volna, ennek ellenére a csapat továbbra is küzd. A lányok remélik, tavasszal javíthatnak a mérlegükön. Az együttes továbbra is keményen dolgozik és igyekszik a szünet után bizonyítani.

– Elégedett vagyok a lányok edzésmunkájával, a hozzáállásukkal, alázatukkal a kézilabda iránt. Igyekeznek tanulni, fejlődni és mindent megtesznek ennek érdekében. Azonban a meccseken sajnos, amit tanultunk és megbeszéltünk mintha elfelejtenék. Nehéz dolga van a csapatnak, mert négy kezdőjátékos távozott tavaly az együttestől – számolt be Draxler Orsolya, a Makó KC női juniorjainak edzője.

A csapat a középmezőnyt célozza meg, de legjobban a 4. helynek örülnének.

– A lányok küzdenek egymásért, ha fegyelmezettebbek lesznek és megcsinálják, amiket kérek tőlük, nem lesz ellenfelük. Ez sajnos még idő kérdése. Talán egy kicsit belevalóbbnak kell lenniük. Amit edzésen kérés nélkül megtesznek, azért könyörögnöm kell meccseken. Fel kell vállalniuk az egy-egy elleni helyzeteket, lövéseket. Benne van, hogy nem mindig sikerül, de ez egy ilyen sport. Meg kell tanulniuk, nem lehet hibátlanul játszani – árulta el a tréner.

A juniorok egy igazi csapatot alkotnak, közösen oldják meg a helyzeteket, együtt hibáznak, veszítenek vagy örülnek egy-egy sikernek.

– Azt hiszem, tanultunk a hibáinkból és erre tudunk építkezni a tavaszi szezonban. Kevesebb hibával, több akarattal kell pályára lépnünk. Ha a lányok be tudják tartani azt, amit kérek tőlük a mérkőzéseken, akkor nem lesz probléma, de ahhoz jobban kell bízniuk egymásban és bennem – mondta Draxler Orsolya.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.