Hírek Makó színes

Ledőlt a Návay-szobor, a Honvédban épül az új Hagymatikum…

Álhíreink a Makón Halok Facebook csoport és Rádió Icce friss információi alapján készültek.

Mindenhonnan kiküldött tudósítóktól

– A Bem és a Wesselényi utcák sarkán lévő üres önkormányzati telken épülhet fel a kibővített Hagymatikum, a kormány 4,5 milliárd forintos támogatásának köszönhetően. Az építkezést nagyban megkönnyíti majd, hogy a Hagymatikum II-be beépítik a városrész romos házainak építőanyagait is. A lakatlan ingatlanok tulajdonosait fejenként 25-25 millió forinttal vagy 8-8 tonna, korai érésű makói, eredet védett fokhagymával kárpótolják. A lakott ingatlan tulajdonosai az Úri, illetve az Eötvös utca önkormányzatra hagyott polgári házaiba, illetve a Széchenyi tér 22. számú közösségi épületbe költöztetik – döntött róla szilveszteri ülésén a makói képviselő-testület. Török Miklós (DK) a szavazás előtti módosító indítványában azt javasolta, hogy a Hagymatikum jelenlegi épületét is helyezzék át a Honvédba, s abban jelöljenek ki közösségi teret.

– Ledőlt a Návay-szobor. Mára virradóra ismeretlen tettesek ledöntötték Návay Lajos, a városháza előtt nemrégiben újraállított szobrát. Az önkormányzat egyelőre nem tett feljelentést. A városháza erkélyén működő kamera felvételét ugyanis egyelőre a közterület-felügyelők vizsgálják. A ledöntött szobor kezében talált szórólapon a tettet egy eddig ismeretlen, a „Makói Szobrok Mobilizálásáért Küzdő Nyugdíjas Csoport” vállalta magára.

– Újabb 25 milliárd forint, szabad felhasználású összeget kapott az év legutolsó napján a kormánytól a makói önkormányzat. A városházán azt fontolgatják, hogy február 29-én egyszeri rendkívüli segítségként minden legalább 10 perce állandó bejelentett makói lakcímmel rendelkező lakosnak 1 milliárd forintot juttatnak. Az összeget az egyéni választókörzettel rendelkező települési képviselők személyesen adják át a rájuk a 2006-os helyhatósági választások idején voksolóknak. Érdeklődésünkre a városházán közölték, bizonyíték helyett megelégszenek az adott becsületszóval.

– Kölcsönös tagsági átlépésekkel feloszlott a Munkáspárt, az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a Fidesz makói szervezete. Az összesen 7 aktív taggal, 88 tagú elnökséggel és 199 vezetővel rendelkező politikai szervezetek közösen alakították meg a Makói Települési Értéktár Megmentéséért Városvédő Koalíciót, mely fő célja Makó Járás és Társult Települései Megyei Jogú Várossá fejlesztése.

– Kerekeket szereltek a makói kórházra.

– Költözik a József Attila Múzeum. A mára életveszélyessé vált épületet a tervek szerint január közepén vásárhelyi vállalkozók bontják el. A múzeum teljes gyűjteményét a Maros-parti Zöldházban helyezik el.

– Február elsejétől már a Csanád vezér téren is fogható lesz egy egyszerű szobaantennával a Makói Városi Televízió műsora.

– Új módszerre kíván véget vetni a kóbor kutya inváziónak a makói önkormányzat. A városháza mindenkinek 5 ezer forintot fizet egy kóbor ebért, míg egy kóbor macskáért 3 ezer forintot. A befogott állatokat a városháza Úri utcai bejáratánál lehet leadni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.