Blog Fekete Gábor

Hihetetlen találkozás

Vannak az ember életében hihetetlen találkozások. Olyanok, amelyre nem számítunk és egy életen át tartó nyomot hagynak bennünk.

Fekete Gábor blogja

Betlehemben sétáltam, és igazából nem volt semmi különös célom. Az első estét töltöttem ott és inkább csak fel szerettem volna fedezni a várost. Magamba szívni a település történelmét, a Közel-Kelet levegőjét. Azt a kultúrát, ami európai gondolkodással talán furcsa is lehet, de mégis van benne valami megfoghatatlan, valami érdeklődést kiváltó. A lapos tetős épületek dzsungelében, ami a helyi építkezésre jellemző, egy érdekes feliratra lettem figyelmes. Lengyel Bolt. Vajon mit árulhatnak az üzletben? Lengyel termékeket vagy a tulajdonos lengyel? Előzetes ismereteimből nem rémlett, hogy ezen a területen valami hatalmas nagy lengyel kolónia élne. Hajtott a kíváncsiság, és beléptem.

Egy palesztin férfi fogadott kedvesen a kopott, kicsi üzletben. Az már elsőre kiderült számomra, hogy nem lengyel termékeket árulnak, hanem a Szentföldre jellemző szuvenírekkel van tele bolt. Így megkérdeztem az eladót, hogy a bolt tulajdonosa lengyel, hiszen én magyar vagyok, és hát lengyel-magyar két jó barát. És ekkor jött az, amire nem számítottam. A palesztin férfi csillogó szemmel válaszolta, hogy Ő a bolt tulajdonosa, és a név onnan ered, hogy élt Lengyelországban. Alig tértem magamhoz az ámulatból, máris jött a következő mondat, hogy már járt Budapesten is, ami egy gyönyörű város. Ezt persze már sok külföldi árustól hallottam, akik csak azt szerették volna, hogy vásároljak jó sokat náluk, de Tőle valahogy teljesen őszintén hangzott. És innen már nem volt megállás. Előkerült a családjáról egy fénykép és pár perc alatt mindenkiről mindent megtudhattam. Szívszorító volt a története. Öt gyereke közül mind külföldön él, mert a helyi konfliktusban nekik palesztinoknak nincs sok lehetőségük, és aki érvényesülni aki, annak külföldre kell mennie. Elszomorító volt hallgatni, de szavaiban mindvégig ott volt az optimizmus. Az a fajta pozitív gondolkodás, hogy minden a lehető legjobban fog alakulni majd. A szemeiben mindvégig tényleg a remény csillogott. A remény, hogy jó lesz. Olyan hitelesen tudta ezt számomra átadni, hogy teljesen magával ragadott a gondolkodása. Egész este tudtam volna hallgatni. Elköszönéskor volt még egy kijelentő mondata, ami csak később ütött szöget a fejemben: „Jövőre találkozunk!”

Utólag gondolkodunk csak el azon, hogy ezek a találkozások vajon eleve el vannak rendeltetve vagy a véletlen műve. Jó időben, jó helyen lenni. Nem tudom. Én valamiért inkább az elsőben hiszek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.