Kék hírek Térség

Zebrán gázolt – vádat emeltek ellene

A figyelmetlen idős férfi egy zebrán átkelő nőt gázolt el az év elején. Kiderült, hogy volt ugyan jogsija, de a pályaalkalmassági vizsgálat szerint a járművezetésre alkalmatlan volt. És a baleset után a rendőrséget sem várta meg a helyszínen.

A vádirat szerint a vádlott 2016. január 25-én délután öt óra körül közlekedett a kocsijával az idős helybéli  férfi Hódmezővásárhely belterületén, amikor figyelmetlensége miatt későn észlelte a kijelölt gyalogos átkelőhelyen szabályosan áthaladó nőt. A vádlott szinte csak az ütközés pillanatában fékezett, illetve próbálta a kormányt elrántani, így az autó bal elejével elütötte a zebra közepét elhagyó sértettet. A vádlott az ütközést követően a helyszínre visszament, a mentőket még megvárta, de a rendőröket már nem.

A sértett a balesetet követően az elszenvedett többszörös csonttörésekkel és egyéb sérülésekkel kapcsolatos gyógykezelés során fellépő gyulladásos szövődmények miatt mintegy két hónappal később elhunyt.

A vádlott a közlekedése során megszegte azt a közlekedési szabályt, mely szerint a kijelölt gyalogos átkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbséget kell adni, a zebrát úgy és olyan sebességgel szabad megközelíteni, hogyha szükséges meg tudjon állni. A vádlott egyébként az eljárás során elvégzett pályaalkalmassági vizsgálat szerint járművezetésre alkalmatlan.

Az ügyészség vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság dönt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.