Hírek Makó

Sánta Sándor csak a gyógyítástól búcsúzik

Január elsejétől már nem Sánta Sándor dolgozik a Tulipán utcai rendelőben, viszont megbízható, lelkiismeretes orvos folytatja a több mint 1600 betege gyógyítását. Makó díszpolgára azonban nem hagy fel a képviselői munkájával, egészségközponttá fejlesztené a rendelőt.

Korom András – Makó

A zömében a Honvédban élő betegek egy ideje már tapasztalhatták, hogy helyettesítő orvos dolgozik a Tulipán utcai rendelőben, Sánta Sándornak ugyanis megromlott a látása.

– Több szemműtéten is átestem, s ha már nem látok rendesen, így nem tudok felelősségteljesen gyógyítani sem – mondta érdeklődésünkre a köztiszteletben álló háziorvos-képviselő, Makó díszpolgára. – Ezért döntöttem úgy, hogy az körülbelül 1600 beteget ellátó praxisomban január elsejétől nem én, hanem egy, a betegek iránt elkötelezett, megbízható, 30 éves klinikai gyakorlattal, több szakvizsgával rendelkező orvos gyógyít helyettem. Hogy ki lesz, azt most még nem szeretném elárulni – tette hozzá. Sánta Sándor elmondta: az átmeneti időszakban dr. Csizmadia Lajos helyettesít.

– Terveim vannak arra, hogy a Tulipán utcai rendelőt, pályázatok segítségével egészségügyi központtá építsük ki, olyan szakorvosokat is a odahívva heti néhány órára, akik több olyan vizsgálatot helyben tudnak elvégezni, melyekért esetlen órákat kell most a kórházban várakozni. Azért sem szorgalmaztam eddig, hogy Tulipán utcai rendelőt is újítsuk fel a többi városi rendelővel együtt. Szép is lenne, ha nem kifejezetten a városközpontban létesülhetne egy ilyen egészségügyi centrum – mondta. – Makón hozzám hasonló életkorú orvosok , sőt idősebbek is praktizálnak. Bele kell nyugodni, hogy ha jön egy fiatal, több vizsgával rendelkező orvos, az nem hátra, hanem előrelépés. A célunk az, hogy tartsuk továbbra is egyben a körzetet.

Sánta Sándor hozzátette, csak a gyógyítástól búcsúzik, a települési-képviselői munkáját zökkenőmentesen folytatja: – Ez keményebb dolog lesz, hiszen mind a körzet képviselője eddig is kemény vitákat folytattam a színfalak mögött a jelenlegi polgármesterrel. A honvédiak sajnos közömbössé váltak a városrész fejlesztése iránt, hiába mondják nekik a milliárdos fejlesztés céljait. Ez ellen a közömbösség ellen fogok küzdeni.

Sánta Sándor hozzátette, ha a legutóbbi honvédi lakossági fórumon nem áll mellé Lázár János országgyűlési képviselő abban, hogy a város mérje fel Honvéd magántulajdonban álló épületeit, s vizsgálják meg, hogy azok tulajdonosai képesek-e törleszteni egy a felújításhoz szükséges kamatmentes vagy kedvezményes hitelt, akkor sorra járta volna a minisztériumokat, hogy ezt elérje.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.