Blog Szekeres Anna

Levél a Jézuskának

Gyerekként papírra vetjük a nagy vágyakat, némi helyesírási hibával a vonalas füzetlapra. Később már csak elmondjuk, mit szeretnénk. Utána átmegyünk gondolatolvasásba, míg végül az álmok teljesen hétköznapivá szelídülnek.

Amikor már tudtam írni, én is megfogalmaztam nagy gondossággal, mi az, ami boldoggá tehetne. Nem elérhetetlen, nagy dolgokról volt szó, csak olyanokról, amit a kortársaim is nagy valószínűséggel kívántak. És csodálatos módon, mindig teljesült belőle valami. De nem minden. Ebben az volt így utólag a jó, hogy már akkor finoman érzékeltették velem, nem minden reményünk valósulhat meg, de ami igen, annak örülni kell és így szabad tovább vágyódni. Aztán, ahogy teltek az évek elmaradoztak a levelek és maradt a szóbeli lista közlése, később a beszélgetésekbe elrejtett kívánság foszlányok. Végül maradt a telepátia gyakorlása és az ötletek szuggerálása.

A forma nagy átalakulásokon ment keresztül, de a lényeg maradt: a várakozás izgalma, a meglepetések öröme. Visszagondolva, régen mindig a mennyiségek voltak fontosak; legyen nagy a karácsonyfa, az ajándékból is minél több legyen. Ahogy nőttem, úgy zsugorodott a fa mérete és már nem volt lényeg a csomagok száma sem. Idősebbek szájából hangzott el a bölcsesség, miszerint, ahogy telik az idő, az ember egyre inkább olyan dolgokra vágyik, amelyek nem kerülnek pénzbe, tehát jó beszélgetésekre, szabad és munkamentes pillanatokra, közösen töltött időre, hogy végre együtt legyen a család, lehessen olvasni és sokat aludni. Mert ezek legalább olyan értékesek, mint az egyre nehezebben kitalálható meglepetések a sokadik papucs, köntös, egyedi naptár és egyebek után. Sokkal inkább felértékelődik egy szép rajz a távoli unokától, egy saját kezűleg készített tárgy a baráttól vagy egy finom vacsora a szülőktől.

És ebben van valami megnyugtató is; hogy a pörgős, ajándékhalmozós, pénzköltésre ösztönző világból a lelkünk áhítozik valami igazi és kedvesen egyszerű után. Jó látni, érezni, hogy sokan tartanak mostanság a mennyiségből inkább a minőség felé, hogy nem veszett ki az éneklés a fa körül és odakerül az asztalra a trendi étkek mellé a dió, az alma és a méz is. Hétköznapi dolgok öltöznek ilyenkor ünnepi díszbe, megszokott rituálék válnak jelentőségteljessé. Kár, hogy csak két-három napra. Hisz csak rajtunk múlna, mit mentünk át ezekből a szépséges időkből a szürke-monotonba.

Elterjedt egy levél a közösségi médiában, amit egy kisfiú írt karácsonyra. A kívánságok közt hétköznapi kérések szerepeltek, mint fűtött lakás és alapvető élelmiszerek. Sokan támadták is később a fogalmazást, kétségbe vonták az igazságtartalmát, bírálták a megható stílusát és szándékait. Nem tisztem ebben állást foglalni. Abban viszont biztos vagyok, hogy vesztesek vagyunk, ha nem tudunk megőrizni magunkban valami gyermekit, tisztán és őszintén hinni vágyódót – nem csak karácsonykor.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.