Makó Sport Térség

Díjazták Makó legkiválóbb sportolóit – galériával

Második alkalommal rendeztek sportkarácsonyt az Erdei János Városi Sportcsarnokban, ahol ünnepélyesen díjazták Makó legkiemelkedőbb sportolóit.

Albert Barbara – Makó

A kétnapos makói sportkarácsonyon az egyes szakosztályok bemutatkozása mellett, a város legjobb sportolóit is díjazták. A műsorvezető Gulyás László sportújságíró, szerkesztő, riporter volt.

– Fontosnak tartom az ilyen jellegű programokat. Már hagyománnyá vált, hogy ünnepélyes keretek között köszönjük meg makói élsportolóinknak az egész éves munkáját. Másrészt lényeges a sportegyesületek bemutatkozása, az egészség megőrzése. Az önkormányzat figyel a sportegyesületek támogatására, működtetés céljából pályázatot is indítottunk 2015-ben. Idén közel 70 millió forintos keretből felújítottuk a sportcsarnokot. Tervünkben áll a lelátó és környezetének a rendezése, mely 2017 áprilisára valósulhat meg – mondta Farkas Éva Erzsébet polgármester.

Az eseményen Boczkó Gábor olimpiai ezüst- és bronzérmes párbajtőröző, valamint Storcz Botond háromszoros olimpiai bajnok kajakos is részt vett.

– A kajak-kenu mellett más sportot nem űztem, a Duna-part mellett nőttem fel, megtetszett és ezt választottam. Nagyon különleges, hogy a vízen tudunk közlekedni. Az olimpiai érmek a legkülönlegesebbek a számomra. Az utánpótlás eredmények ifi és serdülő szinten is kiemelkedőek, a világ élvonalában vagyunk, tehát remélem, hosszú távon biztosított a siker – mondta Storcz Botond, háromszoros olimpiai bajnok kajakos.

Az év edzője: Gera József – Makó Budo Klub Taekwon-do Szakosztály

Az év csapata: Makói Partacus Vasas Sportegyesület NBI sakk csapata

Az év utánpótlás sportolója: Kothencz Petra – Makói Úszó Klub

Az év női sportolója: Panyor Krisztina – terepfutó

Az év férfi sportolója: Debreczeni Gábor – testépítő

Közönségdíjasok:

Az év sportolója: Makó Evelin– Makó Budo Klub Kick-box Szakosztály

Az év utánpótlás sportolója: Szabó Benedek – Makó KC kapusa

Az év csapata: Makó KC női kézilabda együttes

Az év edzője: Gera József – Makó Budo Klub Taekwon-do Szakosztály

navigate_before
navigate_next

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.