Fellobbant a harmadik láng Makón – galéria
A városi koszorún meggyújtották a harmadik lángot. Képek. Major Zsuzsanna – Makó Tóthné Döme Mária, a Maros Táncegyüttes művészeti vezetője, Almási Szabina szervátültetett Európa bajnok atléta, és Kotormán István lelkész-igazgató gyújtották meg a lángot. Tóthné Döme Mária az öröm, a tánc és az ünnep kapcsolatáról beszélt. Elmondta, hogy nagyon fontos, hogy az emberek ne feledkezzenek meg az ünnepek alatt sem az érintésről, az ünnepről, a táncról. Szabina azt mondta, hogy: „Nem az…
Meggyújtották az öröm lángját Földeákon
A katolikus egyház képviseletében Olasz Attila lelkipásztor gyújtotta meg a harmadik gyertyát Földeák adventi koszorúján. A parkban rendezett ünnepségen a helyi általános iskolások adtak műsort. Báthory Anikó – Földeák Aranyosi Ervin Advent – harmadik gyertya című versével kezdődött ma délután az adventi ünnepség Földeákon. Olasz Attila, a község plébánosa beszédében az igazi öröm forrására hívta fel a figyelmet. Böjte Csaba atyát idézte, aki szerint ma olyan színvonalon élünk, mint régen…
Kolindált a makói román közösség – galériával
A Makói Román Nemzetiségi Önkormányzat tegnap kolinda estet tartott és egyben a nemzetiségek napját is megünnepelte a Korona éttermében. Albert Barbara – Makó A román kolinda szó magyarul kántálást jelent. A nemzetiségek napja december 18.-a, így a kolindával együtt ünnepelték. – Nagy hagyomány a románoknál a kolindálás karácsonyig. Színes programot igyekeztünk összeállítani, elsősorban magyarországi román nemzetiségi tanulók lépnek fel, valamint érkezik Romániából egy kórus és egy néptáncegyüttes. Az estre mintegy…
Ittasan, szándékosan gázolt rendőrt a volt polgármester
A volt városvezetőt  közúti ellenőrzésen állították volna meg, de az inkább elütötte a járőrt. A volt polgármester házi őrizetben van. MH-bulvár A Székesfehérvári Járásbíróság a házi őrizetét rendelte el pénteken annak a kisapostagi férfinek, aki ellen a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette, súlyos testi sértés bűntette kísérlete és ittas járművezetés vétsége miatt folytat eljárást. A Székesfehérvári Törvényszék közleménye szerint a végzés nem jogerős. Mint írták,…
Fotózkodj Mignonnal, kézműveskedj a Hagymaházban!
Star Wars, Mignonok, Spongyabob – velük is lehet fotózkodni vasárnap a Hagymaházban. A képet pedig haza lehet vinni.  Major Zsuzsanna – Makó – Nagyon jó itt. Karácsonyi díszt készítek. Anyuval jöttem. – mondta Szabó Villő, miközben lelkesen dolgozott az egyik asztalnál a Hagymaház Kávézó hátsó részén kialakított kézműves sarokban. Vasárnap reggel tíztől délután háromig lehet alkotni itt. A legkisebbek színezőt kapnak, a nagyobbak pedig papír, filc és gipsz alapanyagokkal díszeket készítenek.…
Megajándékozta a Mikulás a makói nagycsaládokat – galériával
A Makói Nagycsaládosok Egyesülete karácsony előtti rendezvényt szervezett az újvárosi Szent László Király Plébánián, ahova a Mikulás kis ajándékcsomagokkal érkezett. Albert Barbara – Makó A Makói Nagycsaládosok Egyesülete ajándékcsomagokkal kedveskedett a nagycsaládosok gyerekeinek, akik műsorral hálálták meg a meglepetést a Mikulásnak. – Több, mint 10 éve alakult a Makói Nagycsaládosok Egyesülete. Örülök, hogy folyamatosan új tagokkal bővülünk. Nagycsaládosnak számít, aki három, vagy többgyermekes, de előfordul, hogy mások is eljönnek rendezvényeinkre.…
Különdíjat kapott a makói aikidos
Kétnapos Aikido és battodo évzárót rendeztek Makón. Az edzések s vizsgák mellett díjakat is kiosztottak, köztük az Év aikidosa címet is. Albert Barbara – Makó Az aikido és battodo évzáróra szinte az egész országból érkeztek résztvevők a Návay iskola tornatermébe. A rendezvény pénteken este egy edzéssel kezdődött, majd szombaton délben egy közös tréninggel folytatódott, délután pedig a vizsga következett és az elismerések, oklevelek átadása. – Hagyományos már 25 vagy 30…
Dulakodás közben szúrta meg vitapartnerét
Befejezték a nyomozást a rendőrök két férfi ellen, akik a gyanú szerint egy szegedi szórakozóhely előtt dulakodtak, majd egyikőjük megszúrta vitapartnerét.   MH-CSMRFK A szóváltás egy pénztárca miatt alakult ki a két nigériai állampolgár között idén április 5-én, 23 óra 15 perc körül. A konfliktus dulakodásig fajult, amelynek során a vitapartnerek többször megütötték egymást. Végül az egyikőjük megszúrta társát, aki a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett. Őt a mentőszolgálat kórházba…
Csodára várva
Nagyon más most ez az advent. Fájdalommal, aggodalommal teli várakozás. Bizakodás a csodában. Észrevétlenül lopózott a család életébe a baj, december első napján. Talán régóta érlelődő folyamat tört ki a hajnali órán az édesanya, nagymama fejében. Pont akkor, amikor nagy örömre készült; rég látott unokáit várta. Már hetekkel előtte szervezkedett a hétvégére, mindent pontosan előkészített. Boldog volt, izgatott és pörgős, mint általában. Este még precízen átgondolt mindent, ami rövid idő…