A Mikulás is megérkezett második adventi lánggal
A Hetednap Adventista Egyház tartott ünnepi műsort bronzvasárnap Földeákon. Az ünnepség végén a Mikulás édességgel várta a gyerekeket. Báthory Anikó – Földeák Szent Miklós életének megidézésével kezdődött az adventi megemlékezés Földeákon. A helyi általános iskola diák önkormányzatának képviseletében Nagy Csenge és Simon Dorottya gyújtotta meg a második lángot a község parkjában felállított koszorún. Ezután Kovácsné Bokor Sarolta lelkész mondott ünnepi beszédet. Elmondta, Isten már a Paradicsomból való kiűzetés után megígérte,…
Már ég a második adventi gyertya Csanádpalotán
Vass Sándorné, a Fészek klub tagja gyújtotta meg a második adventi gyertyát ma délután Csanádpalotán. MH-Csanádpalota Nem volt sem ünnepi beszéde, sem műsor a ma délutáni csanádpalotai adventi gyertyagyújtáson. A résztvevők elcsendesedett lélekkel készülve a karácsonyra szótlanul nézték, amint Vass Sándorné, az óriás adventi koszorút készítő Fészek klub tagja meggyújtotta a második adventi gyertyát.
Ünneplőben
Várom a Mikulást. Jó újra gyereknek lenni. És vele együtt az ünnepeket, a beszélgetéseket, a találkozásokat. Valami elkezdődött. Vannak dolgok, amikből nem érdemes kinőni, nekem ilyen Szent Miklós figurája. Szeretek találkozni vele és a bőrébe bújni is. Felhúzom a sapkát felnőttként is, csokit csempészek más cipőjébe és örülök, ha én is kapok csomagot, még ha virgács is van benne. Emlékszem, gyerekként egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy férhet be a házunk…
Katasztrofálisak a magyar lakásviszonyok
A magyar lakosság több mint 25 százaléka rossz lakhatási körülmények között él, míg a zsúfoltsági ráta meghaladja a 40 százalékot. Ez azt jelenti, hogy a lakosság több mint 40 százaléka nem megfelelő méretű lakásban élt tavaly, míg az uniós átlag nem éri el a 17 százalékot. A képen: egy ház a makói Bem utcán. A portfolio.hu adatai szerint a Dél-Alföldön a legelkeserítőbb a helyzet, hiszen míg legjobb a helyzet Közép-Magyarországon, ahol…
Száz torok köszöntötte a makói adventet
A Szent István Király Templomban szombat este közel száz torokból hangzott az ünnepi ének az adventi jótékonysági kóruskoncerten, melyen a Dr. Mihálka György Városi Vegyeskar mellett a Bajai Liszt Ferenc Énekkar, a JAG Kamarakórusa, illetve a MÁI Bartók Kórusa gondoskodott a meghitt hangulatról. Oláh Nóra – Makó – Nem tehetünk jót anélkül, hogy közben ne válnánk magunk is jobbá – fejtette ki Farkas Éva Erzsébet polgármester az ünnephez kötődő gondolatait…
Imára és olvasásra buzdított Eperjes Károly Földeákon
Elárulta, miért nem játszana a Jézus Krisztus Szupersztárban, s miben sugall hamis képet az István a király.  Az színművész a hittel kapcsolatos kérdésekről tartott előadást a földeáki római katolikus templomban. A jegyeladásból származó bevételt a templom és a plébánia felújítására költik a szervezők. Báthory Anikó – Földeák Körülbelül 160-an gyűltek össze szombat este a földeáki templomban, hogy részt vegyenek Eperjes Károly, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész előadásán. A Halhatatlanok Társulatának…