Makó Sport Térség

Egált a Kondorossal a Makó KC

A Makó KC férfi kézilabdásai 28-28-as döntetlent játszottak a Kondorosi KK ellen a városi sportcsarnokban.

Albert Barbara – Makó

Jól kezdték a makóiak a mérkőzést, a 4. percben már 4-0-ra vezettek. Ezt követően, azonban kissé kapkodni kezdtek és az ellenfél feljött 4-2-re. A hazaiak nem hagyták magukat és a 15. percben elhúztak 9-4-re. Mindkét csapat sok pontatlansággal játszott, a 22. percben még csak 10-6 volt a mérkőzés állása. A Maros-mentiek a 26. percben hat találatos különbségre tettek szert (13-7). Az együttesek 13-8-as eredménnyel mehettek az öltözőbe.

dsc04553

A második félidő eleje a helyieknek kedvezett, 16-9-re növelték előnyüket. A makóiaknak több helyzetük is kimaradt, a 15. percben a rivális hátránya két gólra csökkent (20-18), majd a 18. percben kiegyenlített. A 20. percben váratlan fordulat következett be, a kondorosiak 22-21-re átvették a vezetést. Izgalmas hajrá után a találkozó 28-28-as döntetlennel zárult.

dsc04563

– 17-11-ig ment a játék, utána talán azt hittük, hogy megvan a mérkőzés és sajnos belelendült a meccsbe a Kondoros. Ez az eredmény számomra egy vereséggel ér fel, mert hoznunk kellett volna. Kihagytunk egy csomó hetest, rengeteg technikai hibát követtünk el. Ráadásul Zöldy Péter megsérült, Papp Dániel gyengén teljesített és kevés belső posztos játékosunk volt, hogy ne nyomja rá bélyegét egy-egy hiba az eredményre – értékelte a mérkőzést Gera Norbert, a Makó KC férfi kézilabda csapatának vezetőedzője.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.