Hírek színes Térség

A lemez két oldala a képzeletszínházban

Janikovszky Éva: A lemez két oldala című könyve jelent meg ma este a BFMK színpadán. A felnőtteknek szóló, női és férfi hangokra hangszerelt képzeletszínház hol nevetésre fakasztotta, hol megsóhajtoztatta a közönséget.

Korom András – Vásárhely

A számtalan gyermekkönyvet írt Janikovszky Éva: A lemez két oldala című könyve valóban az, amit a címe sejtet, ugyanazt a témát adja elő két különböző, sokszor egymással teljesen ellentétes szemszögből. Persze a Női témákat két nő – a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadán ma este Horváth Lili és Kovács Vanda, míg a férfi témákat két férfi: Sipos Imre és Őze Áron adták elő, játszották el, illetve jelenítették meg.

dsc_0437

Persze a másfél óra, mely alatt a lemezek mindkét oldala forgott, inkább a rekeszizmokat mozgatta, meg, hiszen néha ugyanazon gondolatsor szöges ellentétét fogalmazták meg a szereplők. Így például az otthon semmittevő férjére és gyermekeire panaszkodó, látástól vakulásig – és tovább – dolgozó asszony dohogását paródiává alakította a férjét kímélő, a gyermekeit teljesen és önkéntes rabszolgaként kiszolgáló másik asszony monológja, aki „nem azért ment férjhez egy okleveles mérnökhöz, hogy az bevásárlószatyorral mászkáljon az utcán”.

dsc_0431

A Tollár Mónika által színpadra állított mű előtt a közönség részleteket látott az írónővel készült riportokból, illetve felidézték megfilmesített regényeit is köztük az Égig érő fűt. Tudják, ebben mondja el a Rajz János által alakított szereplő a szállóigévé vált mondatot miszerint „Csak az a szép ződ gyep, az hiányzik.”

dsc_0422

A képzeletszínház egyébként az előadáson éppen azt jelentette, ami a nevében van: azaz a szereplők felolvasták a szövegkönyvet, mely történetei jelenetté a nézők képzeletében váltak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.