Hírek Makó

1 milliárd jön Honvédra, 2,5 milliárd könyvtárépítésre

1 milliárd forintból fejlesztik a Honvéd városrészt, Sánta Sándor irodát kap a városházán, hogy ott keressék panaszaikkal a városrészben élők, ne a rendelőjében, a kormány pedig 2,5 milliárdot ad a városnak a Makovecz-könytár felépítésére – többek közt ez derült ki Lázár János, Farkas Éva Erzsébet és Sánta Sándor ma esti, a Zöldért ebédlőben rendezett fórumán.

Korom András – Makó

A Honvéd jelene és jövője című fórum elején Farkas Éva Erzsébet polgármester még azt közölte, hogy az elmúlt évtizedekben elhanyagolt városrész fejlesztésének 3 éves, mintegy 1 milliárdos programja támogatásáról decemberben születik kormánydöntés, ám a kormányinfóról érkező Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter már azt mondta, hogy Makóra összesen 3 milliárd forintnyi fejlesztési összeg érkezik, ebből 1 milliárdot Honvédra költenek.

A fejlesztés részleteit a polgármester és a körzetet képviselő Sánta Sándor, illetve prezentációval Varga Péter, az innovációs iroda munkatársa osztotta meg az érdeklődőkkel.

Ebből derült ki, hogy a városrészben minden utca szilárd burkolatot kap, elbontják a városrészben lévő romokat, teljesen felújítják az önkormányzat tulajdonában álló ingatlanokat, a magántulajdonúak felújítását úgy képzelik, hogy abban részt vesz a tulajdonos is. A 320 négyzetméteres U-alakú közösségi épület pontos helyét még keresik. Az épülethez szabadtéri színpad, illetve játszótér, foci és sportpálya is épül.

– Mérjék fel Honvéd magántulajdonban álló épületeit, s vizsgálják meg, hogy azok tulajdonosai képesek-e törleszteni egy a felújításhoz szükséges kamatmentes vagy kedvezményes hitelt! – javasolta Lázár János, aki hangsúlyozta Sánta Sándor, a választókörzet települési képviselője nélkül, ma nem beszélhetnénk arról, hogy az elhanyagolt, pusztulni hagyott városrészben élő 2500 ember élet és lakókörülményei javítására fordítják a városnak járó 3 milliárdos „torta” 30-35 százalékát.

– Ajándék pénzt azonban nem tudunk adni! – hívta fel a figyelmet arra, hogy minden Honvédban élőnek be kell tartania a közösségi együttélés szabályait. Azaz nem szabad hagyni, hogy a fejlesztések ellenére a városrész évek múlva visszazuhanjon mai állapotába. Vagyis az itt élők fejében is rendet kell tenni.

navigate_before
navigate_next

Ez utóbbit szolgálják a különböző szociális, egészségügyi, és oktatási felzárkóztató programok, illetve annak elősegítése, hogy az itt élők ne süllyedjenek vissza a szegénységbe, s helyt álljanak a munkaerőpiacon.

Lázár János arra kérte a város vezetését, hogy bocsásson Sánta Sándor rendelkezésére egy városházi irodát, hogy ott tudjon fogadóórát tartani a Honvédban élők számára, hogy többé ne fordulhasson elő, hogy őt a háziorvosi rendelőjében zavarják meg, vagy fenyegessék különféle a Honvéddal kapcsolatos ügyek miatt. Ezt Farkas Éva Erzsébet meg is ígérte.

Lázár János a fórumon jelentette be, hogy a kormány a múlt héten 2,5 milliárd forintot hagyott jóvá az új makói Makovecz-könytár építésére.

A fórumon résztvevők ismét szóvá tették a patkányok jelenlétét, rákérdeztek a romos épületek, az illegális hulladéklerakók további sorsára, illetve személyes problémáikról szóltak. Gilingerné Ráday Krisztina a Makói Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke pedig bejelentette, hogy egy sikeres pályázatnak köszönhetően 30 rászorult család kap haszonállatot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.