Egyéb Makó

Makói Fidesz: melléfogott a Jobbik helyi elnöke

Közleményben reagált a makói önkormányzat Fidesz frakciója Kiss Attila a Jobbik helyi elnöke a sajtóban megjelent állításaira. A közlemény alább olvasható.

“A makói Fideszt ismét támadják egy választási ígéret valóra váltása és egy nyugdíjasoknak küldött adventi köszöntés miatt a város ügyeiért eddig fülük botját sem mozdító politikai ellenfelek.

A fideszes többség igyekszik minden erejével a makóiak javát szolgálni. Ennek keretében, a választási ígéretünknek megfelelően minden 70 év feletti makóit 5000,- Ft-tal támogatunk idén is. A támogatás mellett ünnepi gondolatokkal is köszöntjük időseinket, amit a helyi Jobbik nehezményez, és ezen felül hazudik: a baloldali politikusok magukhoz ölelése mellett minősíthetetlen stílusban azt állítja, hogy a kísérőlevél közpénzből készült el. Kiss Attila, a Jobbik választókerületi elnöke melléfogott, azt a Fidesz fizette.

Az advent meghitt és szeretetteljes időszakát méltatlanul besározó Jobbiknak és baloldali holdudvarának az elmúlt években egy épkézláb nyilatkozata, ötlete nem volt azzal kapcsolatban, mit tudna tenni az itt élőkért. Eddigi teljesítményük csupán az új városvezetés eredményeinek kritizálása. Ennek egy újabb bizonyítéka dr. Kiss Attila sajtóban megjelent nyilatkozata, amelyben a Jobbik választókerületi elnöke ismét megerősítette: „A stílus maga az ember.” Hűen, a már tőle megszokott alpári, közönséges stílusban minősíti azt a frakciót, amely második éve azon dolgozik, hogy segítse a makói polgárokat.

Javasoljuk a Jobbik választókerületi elnökének, hogy trágárság helyett ő is méltó módon köszöntse a makói időseket, és mielőtt nyilatkozatra adja a fejét, tájékozódjon.” – írta Makó Város Önkormányzatának Fidesz frakciója.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.