Kék hírek Térség

Csanádalberti időst fosztottak ki a “bodzaszedők”

Egy 80 éves nagyérit próbált meg kifosztani egy háromtagú társaság, akik a szúnyogháló kivágásával jutottak be a házába. Itt nem jártak szerencsével, de egy 90 éves csanádalbertin élő időstől 15 ezer forintot loptak a “bodzaszedők”. Egyikük előzetes letartóztatását javasolta a Makói Járási Ügyészség. Két társa kilétére ugyanis nem derült fény.

MH-Csanádalberti/Nagyér

A Makói Járási Ügyészség indítványt tett a járásbíróságnak, hogy rendelje el annak a medgyesegyházi nőnek az előzetes letartóztatását, aki ismeretlen társaival Csanádalbertin és Nagyéren két időskorút próbált meg kifosztani.

A gyanú szerint a nő és két társa idén szeptember 18-án a délelőtt megjelent egy a 80. életévét már betöltött nagyéri sértett lakóházánál. A ház udvarába a kulcsot megtalálva bementek, majd a lakóház folyosójára a szúnyogháló kivágása után behatoltak. A gyanúsítottak a lopást befejezni nem tudták, mivel a sértett őket megzavarta és a folyosón szóváltásba keveredve kérdőre vonta őket, hogy mit keresnek a házában. Az idős férfi védekezésképpen egy vascsövet tartott a kezében, amelyet az elkövetők egyike a kezéből kicsavart, majd mindhárman a helyszínről elmenekültek.

Augusztusban pedig a gyanúsított és két ismeretlen társa egy közel 90 éves csanádalberti sértett lakóházánál jelent meg. Az udvarba bejutottak úgy, hogy a nyitott hátsó kerítésen bementek s az ugyancsak nyitott ajtón keresztül a házba is behatoltak. A lakószobában tartózkodó, mozgásában erősen korlátozott sértett figyelmét bodzaszedés ürügyével elterelték, a bejárati ajtót eltakarták, ez alatt a gyanúsított bement a konyhába és az asztalon levő bögréből 15 ezer készpénzt tulajdonított el.

A minősített kifosztás bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség a többszörösen büntetett előéletű, cselekményét különös visszaesőként elkövető gyanúsított előzetes letartóztatását a bűnismétlés, valamint az eljárás meghiúsításának a veszélye miatt indítványozta a bíróságnál.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.