Makó Sport Térség

Fokozódik a küzdelem a hétvégén

Az M-Foci Kft. a Kiskundorozsmai ESK otthonába látogat, az Apátfalva SC a Tömörkény KSE-vel, az M-Foci Kft. II pedig a Zsombó SE-vel mérkőzik meg idegenben szombaton. A Makó KC női kézilabda együttese szombaton a Szeghalmi NKC-vel játszik, míg a férfiak vasárnap a Köröstarcsai KSK ellen bizonyíthatnak a városi sportcsarnokban.

Albert Barbara – Makó

Az M-Foci Kft. szabadnapja után a Kiskundorozsmai ESK ellen lép pályára idegenben. Az ellenfél tavaly a megye II-ben focizott, így a két csapat nem játszott egymással a bajnokságban. A rivális jelenleg a középmezőnyt erősíti, a Maros-mentiek pedig három pontra megközelítették az első Csongrádot, tehát nagy a harc a dobogós helyeken.

dsc02415

Az Apátfalva SC legutóbb 2-0-ra legyőzte a székkutasiakat. Az együttes ezen a hétvégén a Tömörkény KSE otthonába látogat.

– Nem tudjuk, hogy a sérültek visszatérnek-e, kik érnek rá, sőt függ a játékosok munkahelyi elfoglaltságától is, illetve ki érzi úgy, hogy a hátralévő két meccsen odatudja tenni magát. Talán kezdünk összeszokni és bizakodóbb vagyok, mint két héttel ezelőtt – mondta Koczkás Zoltán, az apátfalviak vezetőedzője.

dsc04095

Az M-Foci Kft. II 5-1-re nyert a második Csengele KSE elleni rangadón, így továbbra is magabiztosan vezetik a másodosztályú bajnokságot. A makóiak a hétvégén a Zsombó SE ellen tovább növelhetik előnyüket.

dsc02347

A Makó KC női kézilabdásai a sereghajtó Szeghalmi NKC-t fogadják a városi sportcsarnokban. A Makó KC férfi kézilabda csapata a hatodik Köröstarcsai KSK ellen javíthat hazai környezetben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.