Makó színes

Popey foggal húzta el a traktort – galériával!

Nem akármilyen nyílt nappal készült a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola: a temérdek interaktív program mellett Sinka „Popey” Zsolt is elfogadta a meghívást, aki szájjal húzott el egy traktort.

Gajáta Fanni – Ma

Műtehén fejés, állat- és drónbemutató, fűmanó és adventi díszek készítése, tojás vizsgálat, kreatív műhely, modell és makett bemutatók, mézeskalácssütés, méhészkedés és gépmustra: csak néhány azok közül a program közül, amelyeket kipróbálhattak vagy amelyeken részt vehettek a leendőbeli középiskolások a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola nyílt napján.

dsc_6238

– Manapság a televízióban azt hallani, hogy kevés az az ember, aki a mezőgazdaságban dolgozik és kevés az az ember, aki a kint lévő traktorokat kezelni tudja. Mi itt a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskolában azt vállaltuk fel, hogy népszerűsítjük ezt a szakmát, s szeretnénk, hogy minél többen hozzánk gyertek tanulni – fogalmazott Horváth Zoltán igazgató a megnyitó beszédében. Mint már korábban is írtunk róla, jövőre új szakmára is jelentkezhetnek a tanulók. Illetve az igazgató elmondta, két fontos tárgyaláson is túl van. – Kedden a hódmezővásárhelyi főiskolán, szerdán pedig a Bay Zoltán Biotechnológiai Intézetben jártam.

A 14 Győri Imre jelenleg a Makói Általános Iskola és Művészeti Iskola Almási Tagintézményében tanul. A diáknak fontosak ezek a nyílt napok, ugyanis komoly döntést kell meghoznia a továbbtanulást illetően.

– A mezőgazdaságban nőttem fel és szeretném is folytatni. Leginkább mezőgazdasági gépszerelő technikusnak tanulnék – árulta el Imre. – Főleg az állattenyésztéssel foglalkozunk és szarvasmarhákkal foglalkozunk.

dsc_6245

A nyílt nap egyik legjobban várt eseménye Sinka „Popey” Zsolt volt. Az erőember nemrég érkezett haza Los Angelesből, ahol Vin Diesellel közösen forgatja a Fast and Furious nyolcadik részét. Zsolt erdészeti középiskolában végzett, majd testnevelési egyetemen erőemelő, testépítő, fitnesz szakedzőnek tanult. Így került ebbe a világba bele.

– Az igazgató mindent átküldött nekem, így tudom, hogy mivel állok szembe: négy vagy hat pótkocsi lesz a traktorra felakasztva, amelyeken körülbelül 300-350 diák fog rajta ülni. A traktor egy kisebb méretű darab lesz – mondta Sinka Zsolt. – Volt már hasonló mutatványom. Ki tudnám emelni azt a járművet, amelyet a szakértők szerint elvileg nem lehetett volna elhúzni és nem lehetett volna megmozdítani sem. Ez egy Manitou volt. Háromból kettőt foggal, hámmal pedig hármat sikerült elhúzni.

 

navigate_before
navigate_next

A gyerekekkel teli traktort és pótkocsit sikeresen elhúzta az erőember – a fogával.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.