Térség

Büszkeségpontot avattak Földeákon – galériával

Büszkeségpontot avatott ma délelőtt Földeákon Hajnal Gábor polgármester, Kun-Szabó István vezérőrnagy, melyet Lázár János országgyűlési képviselő is megkoszorúzott. Az emlékmű az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek állít emléket. 60 évvel az események után megemlékeztek Gábor Péterről, a megtorlás egyetlen földeáki áldozatáról is.  

Gajáta Fanni – Földeák

Az I. világháborús emlékmű mellett Büszkeségpontot avattak ma délelőtt Földeákon. A község életében azért fontosak ezek az emlékhelyek, ugyanis méltó helyen szeretnék az állami ünnepeket megtartani. A Büszkeségpont az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek állít emléket. Hajnal Gábortól, a település polgármesterétől megtudtuk, hogy a 60 évvel ezelőtti eseményekkor Földeákon ledöntötték a szovjet emlékművet, amelyet aztán retorzióként vissza is kellett állítani. Emellett egy helybéli vált a megtorlás áldozatává.

dsc_6350

–  Időközben derült ki, hogy a gyerekkoromból ismert Gábor Pétert, akit az akkori rendszerben lumpen elemnek, nagy csavargónak és mindenfélének lehordtak. Kiderült, hogy 1956-ban- a forradalom alatt – nemzetőrként szolgált. Emiatt  1958-ban – 39 évesen – kivégezték – foglalta össze a polgármester. – Most így tudunk rá emlékezni és méltón tudunk bocsánatot kérni, azoknak a nevében, akik ezt még nem tették meg. Gondolok itt a politikai örökösökre, akiknek ezzel kellett volna kezdeniük.

dsc_6355

A Büszkeségpont egy pályázatnak köszönhetően jöhetett létre. Az önkormányzat 4 millió forint összegű támogatást nyert, amelyhez 700 ezer forint önerőt biztosított. Az emlékművet Kiss Ferenc szobrász készítette. Az avató ünnepségen Kun-Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium miniszteri biztosa is részt vett, aki földeákiként mindig jól eső érzéssel tér haza.

– Földeákon a hétköznapi hősök laknak és laktak a múltban is. 1956-ban vállalt szerepük akkor is egy olyan hőstett volt, amely nem került a történelem lapjaira, de mindenféleképpen a tetteikkel, azzal, hogy végezték a munkájukat, művelték a földet, termelték az élelmet, azoknak, akik vállalták a fegyveres küzdelmet. Mindenféleképpen egy nagyszerű tettek vittek végre – hangsúlyozta a vezérőrnagy.

Galériánk:

navigate_before
navigate_next

A Büszkeségpontot Lázár János országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető miniszter, Hajnal Gábor polgármester és Kun-Szabó István vezérőrnagy koszorúzták meg, majd a gyermekek helyeztek el azon mécseseket a hősök emléke előtt tisztelegve.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.