Belföld Hírek

Újabb díjcsökkenés jön

– Egyeztetéseket lesznek annak érdekében, hogy az új onkológiai szerekhez egyedi engedély nélkül lehessen hozzájutni – jelentette ki a mai kormányinfón Lázár János. Szó esett az amerikai elnökválasztás eredményéről, de az alaptörvény-módosítás meghiúsulásáról is.

MH összeállítás

-Korrekt partnerség létrejöttében bízik a magyar kormány az Egyesült Államokkal Donald Trump megválasztását követően is – jelentette ki Lázár János. Hozzátette: kormány reménye, hogy korrekt partnerség alakulhat ki a két ország között. Emlékeztetett rá, hogy Magyarországnak ugyan voltak eddig vitái az Egyesült Államokkal, de nem annak népével, hanem az amerikai Demokrata Párttal. Szerinte ezek abból adódtak, hogy a Fidesz és a nemzeti oldal nem értett egyet velük abban, milyen értékek mentén szervezze újjá az országot 2010 után, de a magyar kormány bevándorlás ellenes politikáját is kritika érte. Az új elnökséget azonban új kezdetnek tekinti Magyarország, és az a világ számára is reményekkel teli lehet – fogalmazott

Orbán Viktor szerdai londoni tárgyalásáról a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, az az érdeke Európának, hogy egy fair brexit legyen. Az a kötelességünk, hogy minden magyar munkavállaló érdekét megvédjük Nagy-Britanniában – hangsúlyozta.

Lázár János hangsúlyozta, csalódás volt számára az elmaradt alaptörvény-módosítás. Elmondta: a bevándorlás kérdésében további küzdelmek lesznek, így az december 16-án az Európai Tanács ülésén is szóba kerül majd. – Nem megszervezni, hanem megállítani kell a bevándorlást. A ellenzéki pártoknak a nemzeti érdeket kellett volna néznie, így most alaptörvény-módosítás nélkül kell küzdenünk – jelentette ki. Hozzátette: ha lenne bevándorlás, akkor az jelentős gazdasági visszaesést hozna, és romlana a biztonsági helyzet. Figyelemreméltónak nevezte azt a német javaslatot mely arról szól, hogy a tengeren kimentett és elfogott bevándorlókat vissza kell küldeni a kiinduló országba.

Egymillió forint fölött mindenről nyílt közbeszerzést kell majd folytatni – mondta. A közbeszerzési törvény módosításáról egyébként meghallgatták a gazdasági szereplőinek véleményét. A törvény módosítás azt küszöböli ki, hogy ne legyen hirdetmény nélküli eljárás, és ne legyen olyan, hogy egy kiírásra csak egy pályázó jelentkezik. Elektronikus közbeszerzési rendszert is bevezetnek. A közbeszerzési értékhatárokat felül fogják vizsgálni.

A problémák esetében konstruktív a viszony az uniós intézményekkel. Sok esetben feljelentések miatt indít eljárást az unió, ezek nagy része a honfitársainktól érkezik – mondta.

Az új onkológiai gyógyszerekkel kapcsolatban további egyeztetések lesznek, hogy egyedi engedély nélkül hozzá lehessen jutni ezekhez a szerekhez. A közigazgatásban pedig újabb díjcsökkentés jöhet. Lázár János hangsúlyozta: a kormány célja, hogy 2017-ben határozott béremelés legyen. Ezt úgy lehet segíteni, hogy csökkentik a járulékokat, illetve emelik a minimálbért. A tárgyalások pénteken kezdődnek a két oldal között, de azt még nem tudni, mekkora lehet a béremelés mértéke.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.