Makó Programok

350 pedagógus lesz a hétvégén a SZIGNUM-ban

Kétnapos nevelési konferenciát rendeznek a hétvégén a makói Szent István Egyházi Általános Iskolában. A közel 350 pedagógus Budapestről, Debrecenből, Szegedről és a határon túlról érkezik.

Harmadik alkalommal kerül sor A Küldetéses Ember Iskolája Nevelési Konferenciájára, melynek házigazdája ebben az esztendőben a makói SZIGNUM lesz. A Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Tartománya által szervezett kétnapos eseményen mintegy 350 pedagógus vesz részt, a rend által fenntartott hazai és határon túli oktatási intézményekből. A budapesti Patrona Hungariae, a szegedi Karolina, a debreceni Svetits, valamint Nagybecskerek és Szováta iskolái képviseltetik magukat a november 11-12-i rendezvényen. Az „Isten országa köztünk van és mégis eljövendő” mottójú konferencia tartalmas programot kínál a résztvevőknek.

Gyarmathy Éva és Pál Ferenc előadásai mellett 15-féle műhelymunka várja a SZIGNUM testvériskoláinak pedagógusait, akik kötetlenebb programokon is ismerkedhetnek majd egymással és a várossal. Lesz taizé-i imaóra, borkóstoló, Hagymatikum látogatás és közös séta is.

– Összegyűlünk, hogy kiszakadva a hétköznapok rutinjából, együtt töltekezzünk abból a forrásból, melyből közös identitásunk és küldetésünk táplálkozik. Boldog Gerhardinger Terézia anya követőiként legjobb tudásunk szerint teljes kibontakozásukhoz segítjük a ránk bízottakat és képessé tesszük őket arra, hogy latba vessék adottságaikat a Föld emberhez méltóvá alakításában – foglalta össze a hétvégi esemény legfontosabb gondolatait Baráti Eszter M. Kinga nővér, tartományfőnöknő-helyettes.

Az iskolanővérek által 1935 óta vezetett – majd az államosítás után 1991-ben újraalapított -SZIGNUM iskola dolgozói a helyi nővérközösséggel együtt első alkalommal lesznek vendéglátói a nagyszabású eseménynek, amelyre már nagy izgalommal készülnek.

meghivo2

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.