Galéria Makó színes

Jól sikerült a Hagymatikum Halloween napja

Fergeteges hangulatot varázsolt Dér Heni a Hagymatikum Gyógyfürdő halloweeni napján. A sztárfellépő mellett a gyerekeknek volt kreatív sarok, de a tökfaragó verseny legjobbjait is díjazták. Este éjszakai diszkó és szaunaszeánszok is lesznek.

Gajáta Fanni – Makó

Egész napos programmal várta a vendégeit a Hagymatikum Gyógyfürdő. Mint ahogy mi is írtuk, tökfaragó versenyre is lehetett jelentkezni. Idén 15 munkát adtak le a kreatív fürdőzők, amelyeket a recepciónál is megtekinthetőek. Mint ahogy már megszokhatták a gyerekek, most is volt kézműves sarok, ahol a hangulathoz illően tököket, denevéreket készíthettek, színezhettek.

dsc_5816

– Már hagyománynak számít, hogy megrendezzük ezt a programot, igaz nem pont Halloweenkor. Azért is most tartjuk, ugyanis a gyerekeknek most volt őszi szünet, ezért az őszi szünet zárásaként gondoltuk a mai napot – fogalmazott Scheitzner Beáta ügyvezető igazgató.

navigate_before
navigate_next

A nap sztárvendége Dér Heni volt, aki nagyon jó hangulatú koncertet adott. A gyerekek és felnőttek is vele énekeltek. A fellépés végén sokan álltak be egy aláírásért vagy egy közös képért. A énekesnővel készült interjúnkat holnap olvashatja!

dsc_5889

A fellépéssel nem ért véget a Halloween Day: szaunaszeánszokon vehetnek részt a fürdőzők, illetve zenés kívánságműsorral egybekötött, éjszakai vízi diszkó is lesz. A legjobb zenéket a megszokott páros, a Molnár & Hermann Retro Show tolja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.