522 csirkét osztottak szét Apátfalván
261-en részesültek különféle adományokban Apátfalván: összesen 522 csirkét és negyven ládányi almát osztottak szét a faluban. Emellett burgonyát is kaptak a közfoglalkoztatottak, akik részt vettek Startmunka Mintaprogramban. Gajáta Fanni – Apátfalva Már korábban is beszámoltunk arról, hogy Apátfalván a Startmunka Mintaprogramnak köszönhetően állattartásba kezdett. Így sertéseket, juhokat és baromfikat is neveltek egy tanyán. Augusztusban saját nevelésű kakasokat adományozott a gyermekvédelmi támogatásban részesülőknek és közfoglalkoztatottaknak az önkormányzat. Csütörtökön pedig 522 csirkét,…
Támogatják a béremeléseket
A kormány a teljes foglalkoztatottságot tartja egészségesnek – jelentette ki a mai kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. MH összeállítás Lázár János reálisnak nevezte, hogy öt éven belül 30-40 százalékkal emelkedjenek a reálbérek Magyarországon, de a kormány nem fog belenyúlni a piaci folyamatokba. 2014-2015-ig az ország úgy tudott versenyképes maradni, hogy alacsonyak voltak a bérek, ám ma már ez tarthatatlan, mert a hazai munkaerő el fogja hagyni az országot.  –…
Őszi szokásokkal ismerkednek a gyerekek
Kétnapos családi napot szervezett a József Attila Városi Múzeum. Nem csak a kreatívkodásra vágyó gyerekeket várták, hanem a szüleiket is. A szövés-fonás és a festés mellett gyertyát is márthattak a kicsik és nagyok egyaránt. Gajáta Fanni – Makó Már tavaly is sokan érdeklődtek a makói múzeum családja napja iránt, így idén sem maradhatott el ez a program. A két napban kézműveses foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek és a szüleik is.…
280 láda magyar almát adományoznak a térségben
Mintegy 3900 kilogrammnyi magyar almát oszt szét Makó és térségében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat makói csoportja. Az adományban kiszombori, apátfalvi, magyarcsanádi és csanádpalotai családok részesülnek. Gajáta Fanni – Makó Egy sikeres pályázatnak köszönhetően 280 doboznyi almát nyert a Magyar Máltai Szeretetszolgálat makói csoportja, amelyet makói, kiszombori, apátfalvi, magyarcsanádi és csanádpalotai családok közt. Makón 110 darab, 14 kilós dobozt, Kiszomboron, Magyarcsanádon és Apátfalván 40-40-40 doboznyi magyar almát osztanak szét. – Az orosz…
Dupla fizetés jár a KLIK-eseknek? Már megint kétszer utaltak! FRISSÍTVE
Dupla fizetést kaptak néhányan a makói iskolákban dolgozók közül. Egyszer már volt hasonló. Most újra megesett. Ön is érintett? Szóljon! Major Zsuzsanna – Makó – Kétszer is jelzett a telefonom ma reggel, hogy átutalták a fizetést. Leellenőriztem, az összeg a duplája. Egy másik kollégám is ugyanígy járt. A többiekről nem tudok – nyilatkozta portálunknak egy, a neve elhallgatását kérő dolgozó. Ő és kollégája az egyik makói általános iskolában dolgozik. Hozzá…