Makó

Folytatódik a katonasírok felújítása

Református ótemetőben a Sarkadi család 26, a Római katolikus temetőben pedig 107 katonasírt újítottak fel az elmúlt napokban. A Verebes utcai sírkertbe ma még mindig várják a segítő kezeket.

Gajáta Fanni – Makó

Csermák Szilva, a római katolikus temető gondnoka Sipos Maja Flóra hatására kezdett neki rendbe tenni azt 107 katonasírt, amely a Kálvária utcai temetőben található. Bár úgy volt, hogy az emlékhelyeket közösen, együtt szépítik meg, végül a gondok úgy döntött, szabadidejében elkezdi a munkát. Azonban olyan jól haladt a hősök sírjainak megtisztításával és a a rajtuk szereplő neveket újrafestésével, hogy közel három hét alatt végzett is a munkával.

dsc_52281

– A keresztek után a hősi emlékművet is letakarítottuk, igaz nem volt betervezve. Úgy gondoltam, hogy úgyis sokan járnak ide gyertyát gyújtani, műemlék elé szórtunk le fehér kavicsot is –mondta Szilvia. Hozzátette, amióta újra szép tiszta lett a szobor, a temetőbe járók nagyon meglepődnek, hogy mi lehet ott hátul.

Mivel a Kálvária utcai temetőben a katonasírok készen lettek, ezért a Sarkadi család a református ótemetőben folytatta a munkálatokat: a Verebes utcai temetőben 26 sírt szépít meg Sipos Maja Flóra, édesanyja és a nagyapja. Kint jártunkkor a család elárulta, szívesen várják a segítőket, ugyanis mindenkinek nagyon örülnek, akik a segítségüket felajánlják.

dsc_52401

Sokan láthatják, hogy az Ismeretlen honvéd felirat helyett már nevek állnak. Nem kis kutatómunkának köszönhető a nevek megtalálása. Sipos Ágota elmondta, a levéltárban, a múzeumban, a plébániában és hadi krónikák alapján lehet megtalálni azokat. Ehhez csak egy hozzátartozó kell, aki plusz információkkal látja el a családot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.