színes Térség

Babafákat kaptak a palotai kisgyerekeknek

Ma a 24 legkisebb csanádpalotai gyerek kapta meg babafáját, de további 50-et is ültettek, hogy a nagyobb – a babafa programból eddig kimaradt –  fiúk, s lányok azt örökbe fogadhassák.

MH-Csanádpalota

Ma folytatódott babafa ültetés és örökbefogadás Csanádpalotán. A Kelemen László Emlékparkban rendezett  ünnepségen a Dér István Általános Iskola diákjai adtak műsort, s a város legfiatalabb – tavaly szeptember 1. és idén szeptember 30. között született polgárait Kovács Sándor polgármester köszöntötte, s adta át szüleiknek az emléklapot.

Ez alkalommal 24 csöppség (és szülője) kapott babafát, s további, 50 -már nagyobbacska kisfiú és kislány fogadhatta örökbe a saját babafáját. Az újdonsült tulajdonosok és szüleik az ünnepség végét követően kereshették meg  a névre szóló facsemetéket.

A tavaly hagyományteremtő céllal elindított babafa ültetéssel idén olyan személyeket/családokat is megcélozott a helyi önkormányzat, akik szívesen fogadnának örökbe 1-1 fát. Jelentkezésüket személyesen a polgármesteri hivatalban vagy telefonon a +36 70 639 92 13-as telefonszámon várják.

Bán Teodóra felvételei a mai ünnepségről:

navigate_before
navigate_next

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.